Index Vakbarát Hírportál

Iskolaőrre támadt egy diáklány Kecskeméten, elítélte a bíróság

2023. november 3., péntek 12:11

A Kunszentmiklósi Járásbíróság elítélt egy diáklányt, aki miután összeverekedett az egyik osztálytársával, megütötte a közbelépő iskolaőrt is – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Négyessyné Bodó Marianna tájékoztatása szerint a középiskolás lány január végén az egyik szünetben egy korábbi sérelem miatt az egyik osztálytársát meglökte, majd a hajánál fogva megrángatta. A vita verekedéssé fajult, a diáklányok a földre kerültek.

Egy óraadó tanár és egy diáktársuk sikertelenül próbálta szétválasztani őket. A verekedés egy időre abbamaradt, de a vádlott váratlanul újra támadásba lendült, mindketten ismét a földre kerültek.

Időközben a helyszínre érkezett az iskolaőr is, aki a karjánál megragadva a támadó lányt felszólította, hogy hagyja abba a verekedést. A lány el akart menni a helyszínről, de az iskolaőr az útját állta, erre a fiatalkorú kiabálni kezdett, és az őr mellkasába ütött.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a diákkal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat.

A Kunszentmiklósi Járásbíróság a diáklány bűnösségét a váddal egyezően megállapította, és büntetővégzésében – tárgyalás mellőzésével – két évre próbára bocsátotta, valamint a próbaidő alatti pártfogó felügyeletét rendelte el.

Rovatok