Index Vakbarát Hírportál

Két kamion ütközött az M0-s autóúton, de kiderült, hogy nem ők hibáztak

2023. november 3., péntek 21:29 | aznap frissítve

Az Instagram-oldalán osztott meg egy videót a Magyar Közút, amelyben egy olyan balesetet mutatnak be, ahol négy jármű is ütközött. A felvétel alapján láthatóvá válik, hogy egy késői besorolás okozott galibát az M0-s autóúton.

Nemrég két kamion ütközött az M0-s autóúton, ami a Magyar Közút szerint egy sima „útinformos hír”. Azonban a felvételeik alapján már egészen más a helyzet.

Ugyanakkor, ha megnézzük a forgalomfigyelő kameránk felvételeit, jól kivesézhetjük, miért következett be a baleset

– írták. 

A felvételek alapján látható, hogy egy személyautós rossz ritmusban sorolt be egy kisteherautó elé, aki fékezett, emiatt a mögötte lévő két kamionnak is a fékre kellett lépnie, ők azonban összeütköztek, ráadásul az első kamion sofőrje nem volt bekötve, így meg is sérült.

A kisteherautó ugyan megnézte, hogy mi történt, de elhajtott a helyszínről, ekkor a balesettől néhány méterre dolgozó, szalagkorlátot javító csapat sietett a balesetben részt vevők segítségére

– derült ki a bejegyzésből.

Az ilyen esetek elkerülése érdekében azt kérik, mindenki figyelje a forgalmat, egy esetleges munkavégzéshez, balesethez kapcsolódó korlátozást, előjelzést, soroljon be mindenki időben, és tartsa a megfelelő követési távolságot, hogy legyen idő a reakcióra.

Rovatok