Index Vakbarát Hírportál

Már a magyar pékségek is használják a mesterséges intelligenciát

2023. november 3., péntek 06:35

Magyarországon elsőként mesterséges intelligencia (AI) támogatásával fejlesztett sütőipari termékekkel jelennek meg a piacon a Hajdúsági Sütödék-csoport leánycégei – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.

Szakács Tamás ismertette, az új technológia kapcsán megszületett etikai elvük szerint minden fontos kérdésről az ember dönt, az AI pedig ezen keretek között dolgozik.

Több mint fél tucat AI-platformot vontak be a munkájukba: a termékötletek, a konkrét receptúrák, a technológiai szempontok, a marketing, a kommunikáció és a kreatív elemek (honlapok, vizuális, zenei és verbális megoldások) kialakításába – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a tesztek során az ízekről és a termékélményről kizárólag emberek alkottak véleményt, ezért reméli, hogy jól fogadják majd a piacokon a mesterséges intelligencia támogatásával készült, hamarosan a boltokba kerülő termékeiket.

Szakács Tamás tájékoztatása szerint eddig három terméket fejlesztettek ezzel a módszerrel. Az egyik a Csevegő névre keresztelt, 400 grammos magvas kenyér, amely elősütött, fagyasztott állapotban kerül a boltokba, ahol helyben fejezik be a sütését.

A másik két AI-val fejlesztett innovatív termékük, egy szendvicsalap és egy sütemény az „okos”, immunrendszert támogató Vitajó család részeként kerül a piacra – mutatott rá a vezérigazgató. Jelezte, hogy a Hajdúsági Sütödéknél a mesterséges intelligenciát az innováció szolgálatába állítják annak érdekében, hogy minél több korszerű, egészséges, jó ízű terméket állítsanak elő.

Ennek érdekében a közelmúltban egymilliárd forintos beruházással fagyasztott termékeket előállító mintaüzemet hoztak létre. A 380 dolgozót foglalkoztató cégcsoport tavalyi árbevétele 11 milliárd forint volt, az idén félmilliárdos növekedéssel számolnak

– mondta el az MTI-nek Szakács Tamás.

Rovatok