Az MBH Bank által kiadott közlemény szerint lezárult a projekt adásvételi folyamata, és elkészültek a hitelintézet új, budapesti székházának látványtervei.
A három toronyból álló épületegyüttes két, székház funkciót betöltő tornya már 2026 végére felépülhet a bank igényeire szabva és a hatósági előírásokat betartva – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderült, hogy a bankcsoport céljainak megfelelően az új székház minden társadalmi, munkavállalói és ESG-elvárásnak megfelel majd, a városképi környezetbe illeszkedő, közösségi funkciókat is biztosító épületegyüttest tervez a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. mint a projekt kiválasztott generáltervezője.
Budapest XIII. kerületének frekventált közlekedési csomópontjában, a Róbert Károly körút és a Váci út sarkán elhelyezkedő, közel 13 ezer négyzetméteres telken épül majd a bankcsoport 76 ezer négyzetméteres székháza. Mint írták, a társaság egy külföldi befektetőtől vette meg a Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 23. sz. alatti „Agora” projekt egyik alprojektjét, amely már érvényes építési engedéllyel rendelkezik. A tervek a bank igényei és a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével készülnek, és már a Tervtanács jóváhagyására várnak, így a közeljövőben akár meg is indulhatnak a tényleges munkálatok.
A funkciókról kifejtették, hogy a három készülő torony közül kettő a munkatársak befogadására épül, míg a harmadik elsődlegesen bérbeadásra lett tervezve. A bank célja, hogy „az épületegyüttes organikusan illeszkedjen a városképbe, ugyanakkor markáns és emblematikus, építészetileg is izgalmas épület legyen. A területen bizonyos mélyépítési munkák és alépítmények már elkészültek, így az első két, székház funkciót betöltő torony várhatóan 2026. év végére felépülhet, míg a harmadik, bérbeadásra szánt torony átadását 2027 végére tervezik”.
A székház tulajdonosa és fejlesztője az MBH Bank MBH Domo Kft. nevű leányvállalata, „az épületegyüttes modern műszaki megoldásokkal, ESG- és energiatámogatási lehetőségek szem előtt tartásával épül fel, hiszen az MBH Bank által meghatározott ESG-stratégiában fontos szerepet kap a fenntarthatóság előtérbe helyezése és a karbonsemlegesség elérése, valamint a munkavállalók munkahelyi jóllétének megteremtése. Mindemellett fontos alapvetése a hitelintézetnek, hogy az új székház az EU-taxonómia célkitűzéseit is figyelembe véve épüljön, és megszerezze a legfontosabb zöldépület-tanúsítványokat (BREEAM, WELL; A4 YOU)”.
Vasárnapi cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Mészáros Lőrinc-féle bankholding veheti meg a Fundamenta Lakáskasszát.