Index Vakbarát Hírportál

Olasz filmek, jazz és egy kis bújócska vár minket ezen a hétvégén Budapesten

2023. november 3., péntek 07:15

November első hétvégéje kalandosnak ígérkezik Budapesten: vadászhatunk műtárgyakra a Ráth-villában, lesz We Love Budapest Jazz Est, de az olasz film krémjét is élvezhetjük a művészmozikban. Azoknak is adunk ötleteket, akik inkább bekuckóznak ilyenkor.

Már hivatalosan is áttértünk a téli időszámításra: rövidültek a nappalok, hosszabbodtak az éjszakák, ráadásul már a halloweeni borzongások ideje is lejárt, így a legtöbben kezdünk karácsonyváró üzemmódba kapcsolni. A november első hétvégéjét azonban nem otthon üléssel érdemes tölteni, hiszen több benti program is vár bennünket. Ezek közül ajánl most néhányat a We Love Budapest

November 4., szombat

Műtárgybújócska a Ráth-villával: A Ráth-villa munkatársai tíz műtárgy képét rejtik el november 4-én, szombaton az Andrássy út környékén és a Városligetben, a képek alatt olvasható feladvány pedig a következő állomás megtalálásához ad instrukciókat. A séta során a környék tíz különleges helyszínére, épületéhez juthatunk el, ha megfejtjük az összes rejtvényt. Végül a Ráth-villa kiállításán személyesen is megtekinthetjük a szecesszió remekműveit, melyek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének kiemelt darabjai.

We Love Budapest Jazz Est: Áron Hodek & The Pocket Crew A Budapest Jazz Club és a We Love Budapest következő közös jazzestjén a mindössze 13 éves, komáromi Hodek Áron basszusgitáros lép fel, aki máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”. Elképesztő sikereire hatéves kora óta fókuszál a világ. Tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Timbaland, Robert Glasper és még sokan mások. Áron bátyja, Dávid 2012-ben adta első önálló Müpa-koncertjét, majd az Egyesült Államokban is jelentős sikereket ért el. Az összeszokott testvérpár játéka Szlovákia egyik prominens zenészével, Eugen Vizváry billentyűs játékával válik teljessé november 4-én, a következő We Love Budapest Jazz Esten. 

21. Olasz Filmfesztivál – MittelCinemaFest: A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényén, a MittelCinemaFesten november 4. és 12. között a Puskin és a Tabán moziban 12 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. A 21. Olasz Filmfesztivál programjában többek között szerepel az idei velencei filmfesztivál nyitófilmje, a valós történetet feldolgozó A parancsnok, illetve A furcsaság című többszörösen díjnyertes alkotás Toni Servillóval a főszerepben. Az ismert olasz színészt láthatjuk még az Adagióban és Paolo Genovese legújabb munkájában, a Hátralévő életem első napja című filmben is. Jön az Elrabolták, mely megnyerte a legjobb filmnek járó olasz Arany Glóbusz díjat, valamint az idei velencei filmfesztiválon díjazott Seholsincs ország című animáció. Vetítik továbbá az Akiméra című, a Telluride Filmfesztiválon Silver Medallion Awardot nyert filmet Isabella Rossellinivel.

November 5., vasárnap

Sweater weather – pop-up és brunch: Ilyenkor kerülnek elő a legmelegebb pulcsik, sapkák, kesztyűk, sálak, zoknik. Na meg ilyenkor nézünk körül, hogy mivel frissíthetnénk fel a tavalyi szetteket. Ebből kiindulva november 5-én brunchot és pop-up vásárt szerveznek a Greenhabitben, ahol három márka pakol ki az asztalokra: a Kamay Ko, a ZOKNI kontent és a Verkstaden. Ha elfáradnánk a nézelődésben, egy kiadós reggeli mellett pihenhetünk. 

Vérszomjas bestiák, budapesti mesék és a Hatvany család története: A vasárnap szólhat a bekuckózásról, pláne, ha az őszi időjárás is ezt indokolja. Ebben a cikkünkben 7 olyan könyvet gyűjtöttünk össze, amelyekben könnyen elmélyedhetünk: nemcsak regényeket, de egy non-fiction családregényt, a magyar néphagyomány csodás (rém)lényeit bemutató könyvet és egy humoros gyerekkönyvet is ajánlunk olvasmánynak.

Makers’ Market a Marczibányin: November 5-én, vasárnap a kortárs dizájn élvonalát képviselő tervezők népesítik be a Marczibányi Téri Művelődési Központot a Makers’ Market eseményén. Közel negyven alkotó érkezik, és a termékek mellett klassz zenével, kávéval és finomságokkal is készülnek a szervezők. Karácsonyi ajándékokat is lehet már keresgélni, ha valami különlegessel lepnénk meg szeretteinket!

Rovatok