Index Vakbarát Hírportál

„Hóhér” – lefóliázták Kádár János és Apró Antal sírját

2023. november 4., szombat 18:40

Vélhetően a november 4-i gyásznap miatt vörös feliratokat helyeztek el a sírokon.

1956. november 4-én hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. A nap nemzeti gyásznap lett Magyarországon, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezünk. 

Vélhetően emiatt ismeretlenek lefóliázták Kádár János egykori MSZMP-főtitkár, valamint Apró Antal, Dobrev Klára DK-s árnyék-miniszterelnök nagyapjának sírját – közölte a Gulyáságyú Média

A lap által közölt képek alapján Kádár János nevét vörös fóliával takarták ki a Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjában található síron, és a „hóhér” felirattal helyettesítették.

Apró Antal nevét pedig a Farkasréti temetőben álló síron a „pribék” üzenettel írták felül. Bár ő szerepet kapott Nagy Imre október 27-én létrehozott nemzeti kormányában, november 4-én kilépett onnan, és csatlakozott Kádár Jánoshoz, majd személyesen felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét – emlékeztetett a lap.

Gerő Ernő egykori első titkár síremléke is a Farkasréti temetőben áll, arra a „hóhérsegéd” felirat került.

Rovatok