Index Vakbarát Hírportál

Jövő héten ismét megszállják a magyar utakat a rendőrök

2023. november 4., szombat 06:58

2023. november 6. és november 12. között országos akciót tart a rendőrség a magyar utakon az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján.

A rendőrök a nehéz tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik célzottan a jelzett időszakban.

A razzia keretében a hatóság emberei kiemelt figyelmet fordítanak a vezetési és pihenőidővel, továbbá a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartására, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálják – jelezte a rendőrség.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén kevesebben haltak meg a magyar utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában. A balesetek fő okaként a gyorshajtást, az elsőbbség meg nem adását, illetve a kanyarodási szabályok megszegését említette a rendőrség.

Hozzátették, a folyamatos hatósági ellenőrzések mellett a balesetek számának visszaszorítását szolgálják azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságokra összpontosítanak.

A közúti balesetek fő okai között továbbra is 27 százalékkal vezet a gyorshajtás, ezt követi 26 százalékkal az elsőbbségadási szabályok be nem tartása, illetve 15 százalékkal a kanyarodási szabályok megszegése.

Rovatok