Index Vakbarát Hírportál

Havi egymillió utas repül Budapestről

2023. november 4., szombat 14:23

A Budapest Airport a téli szezonban a kiemelkedő utasforgalmú nyár, valamint az erős ősz után továbbra is havi egymillió feletti utasforgalmat vár.

A Budapest Airport közleménye szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről elérhető új légi összeköttetéseknek köszönhetően a 2023-as téli menetrendben a melegebb időjárásra vágyók és az északi tájak szerelmesei is megtalálják a nekik való úti célt.

Az utasok ugyanis 107 célállomásra, összesen 98 városba repülhetnek a magyar főváros repülőteréről, ennek köszönhetően a Budapest Airport a téli szezonban is havi egymillió főt meghaladó utasszámot vár.

A Ryanair elindította tenerifei, alicantei és birminghami járatát, a Wizz Air kínálatában pedig újdonságként jelenik meg Glasgow és Koppenhága mellett az egyiptomi Sarm es-Sejk és Kairó is. 

A téli menetrendben összesen 107 desztináció szerepel, több légitársaság növeli a járatszámát. A Budapest Airport érzésem szerint nagyon jó úton halad afelé, hogy a jövőben további utasokat és járatokat vonzzon Magyarországra, és ezzel is hozzájáruljon a magyar nemzetgazdaság és turizmus fejlődéséhez

– mondta Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Növekedés.hu-nak adott interjújában.

Rovatok