Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mely iskolákban mondott fel a legtöbb pedadógus

2023. november 5., vasárnap 06:20

Január óta 2150 iskolai dolgozó távozott a magyar közoktatási rendszerből – derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének gyűjtéséből.

Az RTL Híradóval megosztott adatokból az is kiderült, hogy a legtöbben a Közép-Pesti Tankerület iskoláiból távoztak, szeptemberben 103 tanár mondott fel.

Idén tehát összesen 130 iskolai dolgozó mondott fel a tankerületben, amelyben benne vannak a nem pedagógusként dolgozó munkatársak is, mint például a pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensek. 

A Belső-Pest Tankerületben idén összesen 140-en mondtak fel, ebből 41 tanár szeptemberben döntött úgy, hogy otthagyja az állását. 

A PDSZ gyűjtése szerint a vidéki tankerületek közül az érdiben a legrosszabb a helyzet, itt ugyanis összesen 98 iskolai dolgozó távozott, amelyből szeptemberben 47 pedagógus volt.

Budapesten összesen 647-en hagyták ott a rendszert, ebből szeptemberben 319 volt pedagógusi munkakörben dolgozó. A Külső-Pesti Tankerületi központtól nem kapott adatokat, míg a Belügyminisztérium azt közölte a Híradóval, hogy a pedagógusok több mint 99 százaléka az új jogviszonyt választotta, és szeptember óta 867 új pedagógus létesített jogviszonyt.

Rovatok