Index Vakbarát Hírportál

Kidobott iratok alapján találták meg az illegálisan szemetelőt

2023. november 6., hétfő 08:49

A Marcali Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésnek bűntette miatt emelt vádat egy Marcaliban lakó férfival szemben. Az elkövető úgy szabadult meg néhai édesanyja dolgaitól, valamint egyéb veszélyes hulladékoktól, hogy Marcali határában engedély nélkül lerakta azokat.

A vád szerint a terhelt januárban elhatározta, hogy a vele közös háztartásban élt édesanyjának a számára feleslegessé vált holmijaitól megválik. A férfi mindezt úgy valósította meg, hogy az elhunyt asszony ruháit, háztartási eszközeit, személyi és egyéb hivatalos iratait, továbbá a saját mikrohullámú sütőjét és olajjal szennyezett kannáit Marcali külterületére vitte egy platós gépjárművel. A férfi az önkormányzat tulajdonában lévő, aljnövényzettel borított területen a két-három köbméter, részben veszélyes hulladékot tartalmazó dolgokat engedély nélkül elhelyezte, majd a helyszínről távozott.

A marcali rendőrök azonban a szemétben talált iratok alapján az elkövetőt hamar kézre kerítették, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését, majd elszállította a hulladékot.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában az egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűntett miatt a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Rovatok