Index Vakbarát Hírportál

Acélbetétes bakanccsal rúgta fejbe az ismerősét

2023. november 6., hétfő 09:03

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves pásztói férfi ellen, aki egy vita közben súlyosan bántalmazta 43 éves ismerősét, ami miatt börtönbüntetésre is ítélhetik.

A vád szerint a férfi 2022. július 31-én este hívatlanul megjelent az ismerősei által lakott ingatlannál, ahol a két házigazda egy vendégükkel beszélgetett. Az odaérkező férfi minden előzmény nélkül megfenyegette őket, életük kioltását, ásóval való bántalmazásukat helyezte kilátásba.

A társaság próbálta megnyugtatni, és megkérték, hogy távozzon. Mivel ennek nem tett eleget és továbbra is hangosan szitkozódott, a sértett kétszer, kis erővel arcon ütötte a férfit, aki erre előbb elindult a kijárat felé, de ezután visszafordult és acélbetétes bakancsával fejen rúgta az ülő ismerősét.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, azonban a sérülés helyére és az elkövetés módjára figyelemmel a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és zaklatás vétségével vádolta meg a férfit, aki jelenleg egy korábban kiszabott szabadságvesztés büntetését tölti. Az ügyészség mértékes indítványában 3 év szabadságvesztés és 3 év közügyektől eltiltás kiszabását, valamint az eljárás során keletkezett közel 20 000 forintos bűnügyi költség megfizettetését kérte.

Rovatok