A könnyű testi sértés bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki két idős sértettel dulakodott a parkolóban, mert nem kapott elsőbbséget.
A vádirat szerint a sértettek február 26-án a komáromi áruház parkolójában nem adták meg az elsőbbséget az éppen arra gépkocsival közlekedő szlovák állampolgárságú férfinak, aki emiatt dühös lett. Az elkövető feldúlt állapotban kiszállt a gépkocsijából, majd a neki háttal az üzlet felé sétáló, 66 éves sértett nő után szaladt, akinek először felhúzta a fejére a kabátja kapucniját, majd a hátánál fogva meglökte őt, mire az idős sértett a földre esett, és az arcát az aszfaltba ütötte. Az elkövető ezután a nő segítésére érkező 65 éves sértettel kezdett dulakodni, őt is legalább egyszer a bal szeme felett megütötte.
A két idős koruknál és fizikai állapotuknál fogva a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A történteket egy kamera is rögzítette, aminek a felvételét az ügyészség honlapján lehet megtekinteni.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a büntetlen, szlovák állampolgárságú férfival szemben a Komáromi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.