Index Vakbarát Hírportál

A közútkezelők is ledöbbentek azon, amit egy buszsofőr tett az M3-ason

2023. november 6., hétfő 18:34

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. ismét egy videót tett közzé a „Megáll az ész” című sorozatukból. Az elképesztő esetet október közepén rögzítették az M3-as autópályán.

A nem mindennapi felvétel október 22-én, vasárnap délelőtt készült az M3-as autópályán. A távolból egy busz érkezett, amely az útról letérve nekicsapódott a szalagkorlátnak – számolt be közösségi oldalán az MKIF.

A szerencsének és a minimális forgalomnak köszönhetően nem történt nagyobb baj. „Vélhetően elbóbiskolhatott a sofőr” – tették hozzá. Azonban, ami ezután történt, az még a közútkezelőket is meglepte. Mint írták, sok durva esetet láttak már, de ennél az esetnél „leesett az álluk”.

A busz sofőrje kiszállt, hogy felnyissa a csomagrészt, ahonnan váratlanul előbújt egy ember.  

A férfi felvette a cipőjét, felszálltak a járműre, majd továbbhaladtak. Az MKIF szerint a busz váltó sofőrje vélhetően a csomagtartóban tölthette a pihenőidejét.

Hozzátették, hogy az okozott kár miatt nem jelentkezett a cég, azonban a felvételen látható volt a nevük, így az ügyet átadták a rendőrségnek. 

Rovatok