Index Vakbarát Hírportál

Megtévesztő híroldalakkal építik magukat a pártok

2023. november 7., kedd 17:13

Függetlenség és hiteles újságírás. Ezeket a kifejezéseket tartja több, kvázi híroldal fügefalevélként maga elé, hogy ezzel is megpróbálja elfedni azt, amit alig lehet: a direkt pártcélokat szolgáló, homályos finanszírozású, és jogi úton alig számonkérhető becsmérlő tartalmait. Az impresszum nélküli kiadványok már számottevő múltra tekintenek vissza, és úgy tűnik, a pártoknak nagyon tetszik ez a műfaj.

A választások közeledtével egyre-másra bukkannak fel azok az újságra emlékeztető webes híroldalak, amelyek jól kitapinthatóan pártpolitikai érdekeket szolgálnak, miközben ezt az átlagos olvasó számára egyáltalán nem akarják ezt nyilvánvalóvá tenni. A műfaj fontos ismertetőjele, hogy kampányidőszakban felpörög, választások után ellaposodik, majd végül meg is szűnik az ilyen papírújság kiadása, amelynek szándékai között a dezinformálás, a lejáratás is megtalálható. Nemrég a Kutyapárt hívta fel a figyelmet a velük konfrontálódó egyik ilyen oldalra. Az Újpesti Hírmondó címűről van szó, amely magát független hírforrásként jelöli meg, miközben az újság felelős kiadója nem más, mint Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke. 

A sejtetésekre és az ellenérdekű félre nézve dehonesztáló megállapításokra szakosodott lap maga is a korábban meghatározott receptet követi,

amikor a politikailag orientáló üzeneteket különböző bulvár és időjárási hírek közé rejti el. Az általuk a legfőbb ellenségnek tekintett Fidesz mellett azonban legutóbb a Kétfarkú Kutya Pártot is célkeresztbe vették, miután kiderült, hogy a viccpárt önálló polgármesterjelöltet állít Nagy Dávid személyében. Az Újpesti Hírmondó a Fidesz és az MKKP céljait összemosó híradását pár tízezer forintos hirdetéssel még meg is tolta a Facebookon. A függetlenség hiányát némi szégyenkezéssel azért beismerő, apróbetűs impresszum mögé rejtő próbálkozásnál azonban léteznek haladóbb technikák.

Becsúszás két lábbal, sípcsontra

A névnélküliség kifejezetten serkenti a politikai gátlások levetkőzését.

Kelemen Viktória simán eltussolta az óbudai pedofilbotrányt, mert vélhetően fontosabb volt neki a 2019-es választás, a saját karrierje, képviselői pozíciója, mint az óbudai polgárok, szülők, gyermekek, akiknek a képviseletére felesküdött. Magyarul Kelemen Viktória megtagadta az óbudai polgároknak tett képviselői esküjét.

Erről már az Óbuda Index nevű portál ír, mely úgy finanszírozza a Fideszt lejárató – esetenként videóval is hatásosabbá tett – anyagait a nagy közösségi platformokon, hogy az idén áprilisban regisztrált oldalnak egyébként nincs is impresszuma, így a sárdobálásnak számonkérhető felelőse sem. (Maga a lapunk címét is magában foglaló névhasználat is komoly jogi aggályokat vet fel.)

A III. kerületben egyébként a jobboldal is működtet egy hasonló struktúrában felépített portált. Az Óbudai Hírek készítői azt írják a címlapon, hogy (az ő olvasatukban) munkásságuk maga a „Pártfüggetlen, az embereket hitelesen tájékoztató újságírás”. A Fidesz-közeli oldalon a pártfüggetlenségbe viszont simán belefér egyéb-, a polgármestert támadó megállapítások között a külföldről finanszírozott dollárcivilek meg a Soros Birodalom ügynökhálózata seregszemléjének emlegetése. 

A mondjukafrankot.com (a Facebookon Frankó) kifejezetten a VIII. kerület polgármesterének, Pikó Andrásnak a lejáratására vállalkozó oldal, amely a Facebookra gyárt a kormánypárti kommunikációba jól illeszkedő tartalmat. Szó esik csöves lágerekről és hajléktalangyárról is.

Hogy ez esetben nem egy mérges ember kézműves termékéről, hanem egy politikai szervezet jól megtervezett munkájáról lehet szó, azt az anyagok finanszírozási volumene jelzi.

Az elmúlt 90 napban 91 üzenetet toltak meg fizetett hirdetéssel. Valakiknek tehát összesen több mint 427 ezer forintot is megért Pikó András hiteltelenítése. Tarlós István volt főpolgármester lapunknak adott korábbi interjújában azt mondta, nem túl sok budapesti kerületben van a Fidesznek győzelmi esélye, de a Józsefváros épp ilyen. Ez esetben talán ezt igazolja a VIII. kerületi ügyekre elköltött pénz mértéke is.

Ezeknek az impresszum nélküli kiadványoknak a közös ismérve az, hogy jogilag nem minősülnek sajtóterméknek,

nincsenek bejegyezve az NMHH-nál, így velük szemben sajtó-helyreigazítási eljárás sem kezdeményezhető. Az írások szerzői ellen elvben lehetne személyiségi jogi pert kezdeményezni, de ezeknek az anyagoknak nincs feltüntetve a szerzője sem.

A harmadik út, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokról szóló törvény alapján a Magyarországon bejegyzett domain tárhelyszolgáltatója ellen indítható kereset, a jogsértőnek tartott tartalom eltávolítása céljából. Amint azonban az említett példák is mutatják, az Óbudai Hírek, és a Frankó is .com végződésű domain, így a sértettek velük szemben nem tudják Magyarországon jogaikat érvényesíteni.

(Borítókép: Index)

Rovatok