Index Vakbarát Hírportál

Károsnak tartja a külföldi munkaerő-kölcsönzést a főpolgármester

2023. november 7., kedd 11:18 | aznap frissítve

Karácsony Gergely szerint árt a magyar munkavállalóknak, ha külföldiekkel akarják feltölteni a hiányszakmákban lévő álláshelyeket. Meggyőződése, hogy helytelen, ha a kormány támogatja a harmadik országból érkező munkavállalók beáramlását, mivel ez megakadályozza a bérfelzárkóztatást. Úgy látja, a magyar közösségekben van még tartalék.

Budapest vezetője szerint a vendégmunkások munkaerő-kölcsönzéssel való foglalkoztatása hosszabb távon káros hatással van a munkaerőpiaci folyamatokra, ezért a főváros saját cégei számára ilyen foglalkoztatást nem is engednek meg.

Karácsony Gergely szerint a fővárosi cégeknél, illetve intézményeknél (az úgynevezett Budapest-családban) mintegy ezer betöltetlen álláshely van, ezeket a munkavállalókat védő, őket anyagilag is megbecsülő megoldások révén igyekeznek betölteni.

Emlékezetes, hogy a BKK-val szerződésben álló ArrivaBus Kft. – amely jelenleg a fővárosi közösségi közlekedésében részt vevő buszok egyharmadát üzemelteti – egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégen keresztül távol-keleti vendégmunkásokat alkalmaz.

A főpolgármester magát a munkaerő-kölcsönzést is problémának tartja, mert úgy véli, ez hosszabb távon árt a magyar munkavállalóknak is.

A minőségi munkahely nem tud olyan lenni, ahol a valódi munkáltató és a munkavállaló között nem létezik érdemi kapcsolat, csupán egy cég kölcsön ad embereket egy másik cégnek. Ez így kiszolgáltatottá, védtelenné teszi a dolgozókat, rombolja a munkavállalói jogokat, és megakasztja a bérfelzárkóztatás ütemét. Szerintünk a munkavállalói jogokat erősíteni kell, nem rombolni. Szerintünk a bérek felzárkóztatása kell, és nem leépítése. És Magyarországnak igenis van munkaerő tartaléka, akikről bűn lemondani

– fogalmazott közösségi oldalán Karácsony Gergely.

Hamarosan ki fog derülni, hogy valóban van-e Budapesten a hiányzó szakmák betöltésére megfelelő és mobilizálható munkaerő, a főváros ugyanis a Biodómban november 10-én és 11-én az Első Budapesti Állásbörze keretében igyekszik a számára szükséges, de hiányzó munkaerőt megtalálni.

Kétségtelen, hogy a magyar kormány hiányszakmának minősítette a járművezetői szakmát, megteremtve ezzel a területen a munkaerő-kölcsönzés lehetőségét.

Ugyanakkor döntése szerint külföldi munkaerő alkalmazására csak és kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. Márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott:

Magyarországnak a következő egy-két évben szüksége lesz 500 ezer új munkaerőre. Ez rengeteg kérdést vet fel, nagyon határozottnak kell lenni. A gazdasági észszerűség csak az egyik szempont. Ha önök láttak már vendégmunkásokkal megterhelt nyugati országokat, láthatják, milyen dilemmákkal kell szembenézni.

Az Országgyűlés hétfői ülésén a jobbikos Lukács László György Orbán Viktor kínai útját felelevenítve azt mondta, szerinte Orbán Viktor „személyes meghívót” adott a migráns munkásoknak, akik elveszik a magyar emberek munkáját.

A miniszterelnök erre úgy reagált, hogy Magyarország a magyaroké, és a magyarországi munkahelyek is a magyarokat illetik meg. Egymillióval több ember dolgozik az országban 2010 óta. Válaszában ismét leszögezte, hogy csak annyi vendégmunkás jöhet, amennyi betöltetlen állás van.

Karácsony Gergely a külföldről érkező munkavállalókat illetően viszont azt hangsúlyozta, hogy nem a külföldiekkel van baj, tévedés lenne erre következtetni elvi meggyőződésükből, mert – mint fogalmaz – „Budapest nagyszerűsége a sokszínűségében rejlik, és ez így is marad”.

Rovatok