Index Vakbarát Hírportál

Kitört a madárinfluenza Hajdú-Bihar vármegyében, több mint 22 ezer állatot érint

2023. november 7., kedd 13:11

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében. Az érintett állomány felszámolása – már a gyanú alapján – kezdetét vette.

A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánás településen található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsatelepen azonosították a vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára – tájékoztatott közleményben a Nébih.

A hatóság laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból. Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet.

A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van. 

A Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat, hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől.

Mint írták, kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen szükséges tárolni.

Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére – áll a közleményben.

Rovatok