Index Vakbarát Hírportál

Az Audi-szakszervezet két elnökségi tagját bilincsben vitték el a mai bizalmi értekezletről

2023. november 9., csütörtök 13:47

Csütörtök reggel tartották az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezletét, ahonnan lapinformációk szerint a rendőrök bilincsben vittek el két elnökségi tagot. Az értesülések alapján eddig közokirat-hamisítás gyanújáról lehetett tudni, az újabb hírek szerint azonban a feljelentésben – aminek alapján a nyomozás indult – hűtlen kezelés gyanúja is szerepelt.

A Szabad Európa két nappal korábbi cikke is foglalkozott a témával. Ebben arról írnak, hogy a megkeresésükre a NAV Győr-Moson-Sopron Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága még augusztusban is kitérő választ adott azzal kapcsolatban, hogy vizsgálódnak-e az AHFSZ pénzügyeivel kapcsolatban. Azóta kiderült, hogy nem, viszont a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

Mint a Telex cikkéből kiderült, két pénzügyi beszámoló áll a háttérben:

A lap szerint ez állhat a háttérben, az azonban egyelőre nem ismert, hogy továbbra is közokirat-hamisítás-e a gyanú, vagy már a hűtlen kezelés. Erről Németh Miklós győri ügyvéd beszélt a portálnak, aki azt az elnökségi tagot és a két bizalmit képviseli, akiknek a nevében idén tavasszal feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Feljelentésében a hűtlen kezelés gyanúját is megemlítette.

Arról is írnak, hogy teljes döbbenetet okozott a rendőrség fellépése a csütörtöki bizalmi értekezleten. Úgy tudni, a szakszervezet irodáit jelenleg átvizsgálják, és házkutatást is tartanak. Az ügyben megkerestük az AHFSZ kommunikációs munkatársait, de hívásunkra egyelőre nem válaszoltak.

Rovatok