A következő napokban 36 milliárd forint értékben 140 ezer notebook kiosztása kezdődik meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak – közölte a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára.
Maruzsa Zoltán elmondta, nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1462 településen 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki ilyen eszközöket.
Hangsúlyozta: a cél az, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanulónak – aki igényli – rendelkezésére bocsássanak egy hordozható számítógépet.
Kiemelte, hogy ez 579 ezer hordozható számítógépet jelent, ebből 55 ezret már tavaly tavasszal megkaptak a pedagógusok, az első 65 ezer eszközt pedig a 9. évfolyamosoknak osztották ki. Most a program második eleméhez érkeztek el: a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak osztanak notebookokat.
Az államtitkár közlése szerint még két „notebookosztás” lesz a következő két évben.
„Amikor ennek a végére érünk, akkor a magyar köznevelés digitalizációjáról elmondhatjuk, hogy egy történelmi átalakuláson vittük keresztül” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a 2020-as köznevelési stratégia markáns eleme volt az oktatási rendszer digitalizációja. Ennek pillérei között említette
Ezek mellett idén tízmilliárd forintot fordítottak az elektronikus hálózat megerősítésére.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az elfogadott költségvetés szerint jövőre 393 milliárd forinttal többet költenek oktatásra, és a kormány célja, hogy a magyar diákok a legkorszerűbb eszközöket és a különböző tudást tartalmazó portálokat készségszinten tudják használni.
Rétvári Bence arról beszélt, hogy az elmúlt években
A fejlesztések 2024-ben is folytatódnak.