Index Vakbarát Hírportál

Ámulhatnak a budapestiek, decemberben jön a falakra szerelt csengettyűs függöny

2023. november 10., péntek 17:46

Idén már lesz pénz Budapest év végi díszítő világítására, melyet döntő részben a főváros pesti oldalán sétálók élvezhetnek. A jövő hónaptól felragyognak a csengettyűk, hópihék és fénykúpok.

Szeptember végén (az alapszerződés megkötését követően) már harmadszorra módosított a főváros a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-vel kötött, a 2023-as évre vonatkozó közszolgáltatási szerződésén. Ennek fényében idén összesen 11,6 milliárddal gazdálkodhat a cég.  

A Fővárosi Közgyűlés először 2022. december 14-én döntött a BDK 2023-as közszolgáltatási szerződéséről, amiben akkor még csak 9,22 milliárd forint szerződéses összeg szerepelt. Az összegnek azonban csak egy kisebb részét költik világítási feladatra, azaz 

Az üzleti tervben szereplő számok szerint mindez valamivel több mint 5,7 milliárd forintba kerül. Ebből a karácsonyi díszítő világítás értéke mindössze bruttó 54 millió forintot tesz ki. 

Felragyogó csengettyűk, hópihék

Az év végi díszítő fényekre a BDK már el is készítette a terveit. E szerint december 3-tól jövő év január 6-ig minden nap alkonyattól reggelig, a közvilágítással egyidejűleg fénylenek majd ezek Pesten és két budai helyszínen.

A díszítő fények: 

ragyognak majd fel. 

Karácsony Gergely a Partizánnak adott interjújában úgy fogalmazott, amikor a tavalyi díszkivilágításról kellett döntést hozni, akkor az áram ötször annyiba került, mint most, ezért nem is volt. Idén lesz,

nagyon környezetbarát, és nem csilivili. Nem tekintjük a fákat villanyoszlopnak, szerintem ez egy fontos hozzáállás a városvezetői kérdésekben, de az alapvető ok az, hogy az energiaárak most közelebb vannak a normalitáshoz.

Nem lesz csilivili

A BDK pontosította is, hogy mit értenek ez alatt. A Váci utca Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszán a már megszokott épületek közötti átfeszítéseken elhelyezett üstököspárok világítanak majd, a mellékutcákban pedig a falakra szerelt csengettyűs függönymotívumok lesznek láthatóak. A díszítő elemek között egyedi gyártású, háromdimenziós díszek – különböző méretű gömbök, szívecskék és harangok  – is felkerülnek.

ilyenek díszítik majd a Városháza tér hatalmas fáit, amelyek Európa nagyvárosaiban is különlegességnek számítanak.

főpolgármester fákat illető mondatát a BDK ügyvezetője annyiban pontosította, hogy a tervezésnél fontos szempont volt a környezetvédelem is, ennek érdekében a fák törzsére és ágaira tekert füzérek helyett kis súlyú függesztett díszeket alkalmaznak majd, melyek kevésbé terhelik a fákat. (A fafonatból készült, alumíniumvázas könnyített díszeket, puha szövésű zsinórral erősítik a fák ágaihoz.)

Az Andrássy úton viszont egyáltalán nem lesznek már a fákon füzérek, a teljes útvonalon a korábban csak a belső szakaszon látható hópehelymotívumok kerülnek fel a külön erre a célra létesített átfeszítésekre, az oszlopokat pedig látványos fénykúpok díszítik majd. 

Rovatok