Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Nem akarunk mini Gázákat Budapest kerületeiben

2023. november 10., péntek 07:44 | aznap frissítve

Két hét után adott interjút ismét a közszolgálati rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A műsorban szereplő témák között érintve lett a migráció, a magyar gazdaság helyzete, valamint a háború.

„A migrációval kapcsolatos titkosszolgálati jelentés felrajzol egy félelemteli horizontot, és megerősít bennünket arról, hogy jól tettük, amit tettünk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban.

A kormányfő ezzel kapcsolatban megjegyezte: a migráció és a terrorizmus „kéz a kézben jár”.

Akinek van gyereke, az arra gondol, milyen országot hagyunk a gyerekeinkre? 

Én is mindig erre gondolok. Hajlíthatatlan vagyok migrációügyben

– fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint „több nemzedék olyan világban fogja élni az életét, amely terrorcselekményekkel, gázai minigettókkal lesz tele”.

A miniszterelnök elmondta: nem érti a magyar baloldalt, mivel szerinte migrációügyben a nézeteltérések ellenére országos egységre lenne szükség.

Mint mondta, a gyarmattartó országok együtt éltek azokkal, akiket gyarmatosítottak. A 2015-ös migrációs hullámot sokan beengedték, és ezek az országok már sosem lesznek olyanok, mint voltak – tette hozzá.

Orbán Viktor a migrációs brüsszeli paktummal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Hálát kell adni azért, amiért nekünk helyén volt az eszünk és szívünk, mikor kellett.”

Ugyanabban a cipőben járnánk, mint a nyugatiak, ha nem így lett volna. Az a dolgunk, hogy ne engedjük, hogy ránk erőszakoljanak olyan politikát, ami őket tönkretette

– jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint ne mondják meg, ki tartózkodhat Magyarországon.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország nem akar „mini Gázákat” Budapest kerületeiben, és szerinte nem fogadták el Brüsszelben azt a tolerenciaajánlatot, amit Magyarország tett.

A miniszterelnök a jövő évben esedékes EP-választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a voksolás célja az lesz, hogy Magyarország engedi-e magára erőltetni a másik oldal álláspontját a migrációban.

Minden politikai eszközt bevetnek a rossz migrációs politika elfogadására. Ki kell tartani – ehhez lesz nagy segítség a nemzeti konzultáció

– vélekedett Orbán Viktor, aki szerint szükség van egy új törvényre is, amely meghatározza, ki milyen jogcímen tartózkodhat Magyarországon.

„Ne mi tartsuk el az ukrán államot”

A kormányfő elmondta: a nemzeti konzultációval az egység megteremtése és fenntartása a kormány konkrét célja.

Orbán Viktor az Európai Unióra is kitért az interjúban, amelyet szerinte korábban a béke és a jólét miatt hoztak létre. Ehhez képest most háború van és szegénység, tehát változtatni kell. Az EU olyan döntéseket hoz, amelynek mindenki megissza a levét – vélekedett a kormányfő.

A miniszterelnök azt is felidézte, hogy Ukrajna korábban nem írta alá az Isztambuli Egyezményt. Szerinte Európának már 2015-ben volt egy irányvonala a krími válság idején, amelynek lényege a konfliktus izolálása volt.

Ugyanakkor Orbán Viktor úgy látja, hogy azóta a kiterjesztés lett az irányvonal a háborúval kapcsolatban, így meglátása szerint a konfliktus mostanra globalizálódik. Ennél a résznél azt is kijelentette, hogy az orosz–ukrán háborút nem szabad folytatni, mert az tönkreteszi Európát.

Az ukrán államot ne mi tartsuk el, ne a mi pénzükből vegyék a fegyvereket. Míg nemzeti kormány van, ez nem is fog megtörténni

– szögezte le a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a gazdasági helyzetet illetően rendkívül nehéz másfél hónap áll a magyar politika előtt. Háború, migráció, brüsszeli támadások, ezek ellen mind védekezni kell – fűzte hozzá.

A műsorban szóba került Ukrajna EU-tagjelölti státuszának ügye is. A miniszterelnök úgy látja: a háborúban álló ország EU-tagságáról szóló tárgyalások nem kapcsolhatóak össze a Magyarországnak járó uniós források ügyével.

Ukrajna jelenleg olyan messze van az EU-s tagságtól, mint Makó Jeruzsálemtől

– jegyezte meg Orbán Viktor.

Visszaépítés

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy az infláció óriási teherként nyomja a magyar családok vállát. Mint mondta, a kormány vállalta, hogy az év végére egy számjegyűvé vágja vissza a pénzromlást, amit szerinte a kabinet teljesített is.

Azt is hozzátette, hogy jövőre a gazdasági növekedés visszaállítása lesz a tét, mivel az az idén összezsugorodott. Orbán Viktor megjegyezte: a gazdasági növekedés béremelést és életszínvonal-emelkedést hoz, példaként említette a nemrég bejelentett csok plusz támogatást is.

A miniszterelnök kijelentette: a kormány vállalja, hogy 2024-ben visszaépíti a gazdasági növekedést.

Orbán Viktor szerint Magyarország pontosan tudja, hogyan kell visszaépíteni a gazdasági növekedést, ám meglátása szerint Brüsszel javaslatai között van olyan, „ami tönkreteszi a magyar családok helyzetét”. Konkrét példaként az extraprofitadó eltörlését említette.

Végezetül kitért a jövő júniusban esedékes európai parlamenti választásokra is. Orbán Viktor kijelentette, hogy a mostani vezetést le kell váltani 2024 nyarán egy olyanra, „amely barátibb Magyarországgal szemben”.

(Borítókép: Orbán Viktor 2023. július 14-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)

Rovatok