Index Vakbarát Hírportál

Majdnem megölte kisbabáját egy szabolcsi fiatal

2023. november 10., péntek 12:03

Vádat emeltek egy 15 éves lánnyal szemben, aki mérgében úgy megrázta 7 hónapos csecsemőjét, hogy ezzel életveszélyes sérülést okozott a gyermeknek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatal lánnyal szemben − írja az ügyészség.

A vádirati tényállás szerint a lány 13 évesen került állami gondozásba az elégtelen családi körülményei miatt. A gyermekotthonból nem sokkal később elszökött, ekkor ismerkedett össze az akkor még szintén fiatalkorú barátjával, akitől teherbe esett, majd 2022 márciusában egy kisfiúnak adott életet.

2022. október 24-én a gyermek felügyeletét az akkor 15 éves lány látta el. Próbálta megetetni a csecsemőt, ám a gyermek nem akarta elfogadni az ételt, amin a lány feldühödött, és a 7 hónapos kisbabát erősen megrázta.

A kisfiú sírni kezdett, majd a szokatlan sírását meghalva a nagymama a gyermeket a kiságyból kivette, és észlelte, hogy a kisfiú elernyedt, hányt, ezért orvosi segítséget kért.

A kisbaba koponyájában a megrázás miatt bevérzés keletkezett, mely életveszélyes állapotot idézett elő,

a súlyosabb következmény elmaradása csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető.

A Főügyészség a fiatalkorú elkövetővel szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat.

Rovatok