Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: A történelem nem ért véget, vagy legalábbis visszatért

2023. november 11., szombat 11:55

A Demokratikus Koalíció 2022-ben kérte, hogy csatlakozhasson az Európai Szocialista Párthoz, amely a Malagában ülésező kongresszusán jelentette be a DK felvételét teljes jogú tagjai sorába.

„A baloldali hagyományban mindig nagyon erős volt az autonómia igénye, ezért sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a magát jobboldaliként definiáló táborral szemben állók önmagukat baloldaliként definiáló közössége sokszínű marad” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elmondta: kisebb esélyt lát egy egységes Demokrata Párt kialakulására, mint egy sokszínű pártszövetségére. A politikus az interjúban többek között arról is beszél, hogy:

Még októberben egy fővárosi moziban tartotta születésnapi rendezvényét a Demokratikus Koalíció, ahol a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc bemutatta a kormányváltást akarók új „csodafegyverét”: egy mobilapplikációt. A videóban a politikus-üzletember elmagyarázta, hogyan is lehet elzavarni a hatalomból Orbán Viktort egy telefonos alkalmazás segítségével. 

Rovatok