Index Vakbarát Hírportál

Jogi lépéseket tesz egy momentumos politikus állítása miatt a katasztrófavédelem

2023. november 11., szombat 12:05 | aznap frissítve

Cáfolta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a momentumos Szemző Áron állítását, miszerint a tűzoltók Pintér Sándor belügyminiszter nyugalma érdekében sziréna nélkül vonultak ki pénteken egy viharkárhoz. A politikus állításai miatt jogi lépéseket tesz a katasztrófavédelem.

A tűzoltókhoz érkezett riasztási adatlapról osztott meg képernyőfotót Szemző Áron, a Momentum Pest megyei elnöke. A bejegyzés szerint a tűzoltókat viharkár miatt riasztották pénteken a Belügyminisztérium épületéhez, külön jelezve, hogy ezt sziréna nélkül tegyék, hogy „a Belügyminisztert ne zavarják meg”.

Szemző Áron arról írt Facebook-bejegyzésében, hogy „Magyarországon fontosabb a belügyminiszter nyugalma, mint a szakszerű mentés”. Emellett azt állította, hogy a tűzoltók nem vonulhattak megkülönböztető jelzést használva, „nehogy megzavarják a belügyminiszter, a kegyelmes úr, Pintér Sándor nyugalmát”.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a szombat délelőtti közleményében ismertette, hogy a bejelentést rögzítő adatlap pénteken 9 óra 58 perckor érkezett a 112-es Hívásfogadó Központból. Elismerték, hogy a bejelentő valóban jelezte, hogy a Belügyminisztérium homlokzatán nyolc méter magasan kimozdult egy elem, valamint hogy a helyszínre 13 óra körül Pintér Sándor belügyminiszter zavarása nélkül vonuljanak ki.

Az adatlapon szereplő bejelentőt a fővárosi ügyeletes visszahívta, és tájékoztatta, hogy a riasztást

a műszaki mentések végrehajtására vonatkozó  eljárásrendnek megfelelően hajtják végre.

Az V. kerületi tűzoltók megkülönböztető fény- és hangjelzéssel 10 óra 10 perckor érkeztek ki a helyszínre.

A felderítés után magasból mentő tűzoltójárművet kértek a helyszínre, amely 10 óra 25 perckor érkezett meg. Megállapították, hogy az egyik első emeleti ablak tokozása lazult meg, és fakerete lógott. A káreseményt 11 óra után számolták fel. A rendőrség a József Attila utca forgalmát a beavatkozás idejére korlátozta.

A BM Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság a hivatásos katasztrófavédelmi szerv jó hírnevének megsértése miatt a szükséges jogi lépéseket megteszi – tették hozzá a közleményben. 

A Belügyminisztérium az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül később azt írta: a fővárosi műveletirányításra tíz óra előtt két perccel érkezett a bejelentés, amely szerint a belügyminisztérium épületének egyik homlokzati eleme elmozdult.

A katasztrófavédelem belvárosi egysége az ilyen esetekben szokásos protokoll szerint fény- és hangjelzéssel vonult a helyszínre, 10 óra tíz perckor ért oda, majd nem sokkal később a magasból mentő szer is megérkezett.

A nyolc méter magasságban levő elemet eltávolították, és nem sokkal 11 óra után visszatértek állomáshelyükre. A mentés és katasztrófaelhárítás protokollja mindig szigorú szabályok szerint történik – tették hozzá.

Rovatok