Index Vakbarát Hírportál

Családi drogbizniszt számolt fel a rendőrség Szolnokon

2023. november 12., vasárnap 09:13

Nagyszabású akció keretében elfogták a rendőrök egy kábítószer-kereskedő bűnbanda tagjat Szolnokon. Több mint 130 millió forintnyi vagyont zároltak az elkövetőktől.

A rendőrség tavaly év végén indított nyomozást a szolnoki családdal szemben, miután felmerült, hogy drogkereskedéssel foglalkozhatnak – számolt be a police.hu. Mint írják, több bizonyíték támasztotta alá, hogy Szolnokon rendszeresen adnak el szerhasználóknak a köreikben csak kristályként ismert anyagot. 

A rokoni szálakra épülő drogbanda ellen november elejére állt össze annyi terhelő adat, hogy elfogásukra nagyszabású akciót szervezzen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) miskolci egysége több szerv bevonásával.

A november 7-én hajnalban egyszerre ébresztették mind a nyolc elkövetőt. A hozzájuk tartozó lakásokban és épületekben kutatásokat hajtottak végre, ahol

összesen bruttó 4 kilogramm kábítószert foglaltak le.

Ebből 3 zacskónyi anyagot éppen akkor vitt oda egy csomagküldő cég futára, miközben a rendőri intézkedés zajlott. Az ott lakó férfi nem is tagadta, hogy neki érkezett a küldemény – ismertették.

A nyomozók a szolnoki család tagjait – a 46 éves apát, 25 és 21 éves fiát, valamint 48 éves bátyját – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.

Több mint 130 millió forintnyi vagyont zároltak

A nyomozók további négy elfogott személy közül hármat kábítószer birtoklásával gyanúsítottak meg. A család ötödik tagját kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével. 

A családtagoktól összesen több mint 130 millió forint értékben foglaltak le és zároltak különböző vagyontárgyakat.

Ezek között volt nagy értékű autó, ingatlan, ékszer, elektronikai cikk, pénz, de még kriptovaluta is. Az egyik gyanúsított telefonjának átvizsgálásakor a nyomozók kriptoeszközök kezelésére alkalmas applikációt is találtak.

A férfi bitcoin tárolására használt tárcájából nyilvánvalóvá vált, hogy több tízezer dolláros forgalmat bonyolított le rajta. A kriptoeszközöket a rendőrök úgy foglalták le, hogy az erre a célra létrehozott hatósági tárcába utalták át – tették hozzá.

Rovatok