Index Vakbarát Hírportál

Műsorváltozás az ATV-n, Gajdos Tamás megint elkésett

2023. november 12., vasárnap 18:00 | aznap frissítve

Nem jelent meg időben a munkahelyén Gajdos Tamás, így György Gabriellának kell levezetnie az esti híradót az ATV hírcsatornán.

Gajdos Tamás a mai napon nem jelent meg az ATV Híradó stúdiójában – áll az ATV közleményében.

A csatorna etikai kódexe szerint a műsorvezetőknek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben kell tartózkodniuk. Tekintettel arra, hogy Gajdos Tamás ismét megszegte a szabályzatot, ellene azonnali fegyelmi eljárás indul

– írták, egyúttal bejelentették, hogy a vasárnapi kora esti ATV Híradót György Gabriella vezeti.

Korábban már június végén is volt egy eset, amikor Rónai Egonnak kellett beülnie az ATV Híradó stúdiójába, mert Gajdos Tamás nem jelent meg időben. Akkor Rónai Egon azt állította: élvezte a helyettesítést.

Gajdos Tamással már 2013-ban is megtörtént, hogy elkésett az ATV Híradóból, negyedórás késéssel tudtak csak kezdeni, az adás 25 helyett csak 14 perc lett. Az eset után az ATV és Gajdos Tamás közös megegyezéssel szerződést bontottak. 2016 nyarán tért vissza a csatornához.

Rovatok