Index Vakbarát Hírportál

A volt összefogáson belülről kaphat kihívót Karácsony Gergely

2023. november 12., vasárnap 05:58

Karácsony Gergely október 23-án vállalta, hogy heteken belül létrehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő évi önkormányzati választásra. Bejelentések egyelőre nincsenek, sőt van olyan ellenzéki párt, amely saját jelöltben gondolkodik.

Lapunk értesülése szerint a Jobbik – Konzervatívok hamarosan bejelentheti főpolgármester-jelöltjét, valamint több kerületi polgármester-jelöltje is lehet a pártnak.

Végleges döntés még nincs, de esélyes lehet a főpolgármester-jelöltségre

Úgy tudjuk, hogy felmerültek párton kívüli jelöltek is, ám a pletyka szintjén terjedő nevek közül korábban mind a nyilvánosság előtt erősítették meg, hogy nincsenek főpolgármesteri ambícióik.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke júniusban arra a kérdésünkre, hogy 2024-ben támogatják-e Karácsony Gergelyt, elmondta: „Konkrétumról egyelőre nem tudok beszámolni, de vannak észrevételeim az elmúlt négy évvel kapcsolatban. Ismert, hogy a Jobbik – Konzervatívoknak mekkora súlya van a fővárosban, de annyi engedtessék meg, hogy hangot adjak a hiányérzetemnek. Budapesten nem sikerült komoly ellenzéki bástyát építeni a rendszerrel szemben.”

A pártelnök úgy érzékelte, inkább a sodródás jellemezte a fővárost, az ellenzéknek gyenge az érdekképviseleti szerepe, „sokkal karakánabb városvezetést is el tudnék képzelni, mint amit az elmúlt négy évben láttam. Ha rendszert szeretnénk váltani, akkor fontos, hogy Budapest ellenzéki bástyává váljon”.

Karácsony Gergely október 23-i vállalása

Karácsony Gergely október 23-i beszédében vállalta, hogy heteken belül létrehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő évi önkormányzati választásra. A Jobbik  Konzervatívoktól akkor azt a választ kaptuk, hogy olyan helyi – beleértve a fővárost is – szövetségekben tudnak csak részt venni, amely „lokálpatrióta, a helyi közügyekért elkötelezett emberekből áll, akik nem a központi pártérdekek mentén politizálnak. Ha valaki ilyen közösséget épít, az számíthat az együttműködésünkre.”

„Tekintettel arra, hogy Karácsony Gergely terveit mi nem ismerjük, részleteket velünk nem közöltek, így ebben és ezáltal a főpolgármester-jelöltségének a kérdésében sem tudunk többet mondani” – közölte október végén a párt. Arról, hogy a korábbi hatpárti összefogás szereplői lapunk megkeresésére hogyan vélekedtek a kérdésről, itt olvashat.

A HVG értesülése szerint az LMP-ben felmerült Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár főpolgármester-jelöltsége.

A Jelen novemberi interjújában megkérdezte Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestertől, mennyi esélyt ad annak, hogy Karácsony Gergely pontot tesz a szövetségi viták végére, és heteken belül létrehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét a jövő évi önkormányzati választásra. „Nullát” – válaszolta a kerületvezető.

(Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester 2023. október 23-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok