Index Vakbarát Hírportál

Kerületi polgármester fogadta be a Parlament lépcsőjén hagyott öt cica egyikét

2023. november 12., vasárnap 18:26

Az újpesti Állat- és Természetvédelmi Őrszolgálat osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy a nemrég a Parlament lépcsőjén hagyott kiscicák egyikét Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere fogadta örökbe.

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy egyszer csak egy kerékpáros jelent meg a Parlament előtt, és egy kartondobozt helyezett el az épület IX-es kapujának lépcsőjénél, majd távozott a helyszínről. Kiderült, hogy a dobozban öt kölyökmacska volt.

Az egyesület, ahová a cicák kerültek, most azt írta a Facebook-oldalán, hogy „különleges vendégük volt pár hete”, aki már akkor is az örökbe fogadás szándékával érkezett a kisfiaival.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a Parlament lépcsőjén kitett öt babacica egyikét szerette volna családjába fogadni. A cicák akkor még túl picik voltak a költözéshez, így a nagy nap november 11-én, szombaton jött el

– írták. 

A szerződés aláírásával a polgármester először vállalta a kizárólagos benti tartást, az ivartalanítást, a felelős állattartást, majd boldogan indult haza a kis család az új családtaggal.

Rovatok