Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Többen is megsebesültek a Gázai övezetben rekedt magyarok közül

2023. november 13., hétfő 16:23 | aznap frissítve

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az európai uniós külügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kormány álláspontjáról az izraeli helyzettel kapcsolatban, valamint elmondta, hogy csak olyan határozatokat tudnak támogatni, amelyek felszólítják a Hamászt a túszok elengedésére.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben elmondta, hogy a kormány a speciális magyar szempontok érvényesítését fogja követelni továbbra is az izraeli helyzet kapcsán minden nemzetközi fórumon, ugyanis elsődleges fontosságú a magyar állampolgárságú túszok kiszabadítása, és a Gázai övezetben tartózkodók kimenekítése – írja az MTI.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy a tagországok álláspontja pár alapvető pontot leszámítva meglehetősen eltérő az izraeli helyzettel kapcsolatosan.

Ami most zajlik, az terrorellenes művelet, az harc a terrorizmus ellen

– jelentette ki. Majd rámutatott, hogy szerinte a katonai műveletek sikere nem pusztán Izraelnek, hanem az egész világnak az érdeke.

Nyilvánvaló, hogy mi csak olyan határozatokat, megoldási javaslatokat tudunk támogatni bármely nemzetközi szervezetben, amelyek felszólítják a Hamászt a túszok feltétel nélküli, azonnali elengedésére. Nem tudunk támogatni olyan határozatot, megoldási javaslatot, amelyben ez nincs benne

– közölte.

Több magyar is megsebesült

Aláhúzta, hogy a kormány minden nemzetközi fórumon követelni fogja a speciális magyar szempontok érvényesítését. Az egyik ilyen, hogy továbbra is van hét olyan, magyar állampolgárságú személy a Gázai övezetben, aki biztonsági okokból nem tudja elhagyni a területet.

Velük a kapcsolattartás folyamatos. Sajnos néhány nappal ezelőtt a tartózkodási helyüket találat érte. Többen könnyebb sérülést szenvedtek, többüknek kórházi ellátásra volt szükségük. Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra

– mondta a miniszter.

„Amikor a közel-keleti konfliktusról, a terrorellenes küzdelem aspektusairól beszélünk, mi, magyarok csak olyan megoldást tudunk támogatni, amelynek része az, hogy mindazok a kettős állampolgárok és családtagjaik, akik szeretnék elhagyni a Gázai övezetet, elhagyhassák a Gázai övezetet” – tette hozzá Szijjártó Péter.

Illetve arra is kitért, hogy az izraeli és az egyiptomi külügyminiszterrel is megállapodott abban, hogy ha ez sikerül, akkor a hét érintett és két palesztin állampolgárságú családtagjuk elhagyhatja az enklávét.

Ezt követően arról számolt be, hogy a nemzetközi közösségnek rendkívül lényeges feladata a konfliktus eszkalációjának megelőzése, mivel egy államközi háború következményei teljesen megjósolhatatlanok lennének a Közel-Keleten.

A miniszter végül érintette Egyiptom támogatásának fontosságát is, rámutatva, hogy az észak-afrikai ország stabilitásának megingása drámai hatással lenne az európai biztonsági helyzetre is, ugyanis Kairó nagy szerepet vállal az illegális migrációs áradatok féken tartásában.

Ha Egyiptom elveszíti a stabilitását, és nem tudja továbbra is ezt a védőbástya szerepet betölteni, akkor olyan migrációs nyomással, s így olyan biztonsági kihívással szembesülhet a kontinens, aminek a megfelelő kezelésére jelenleg kevésbé látom alkalmasnak az Európai Uniót

– mondta a tárcavezető.

Az izraeli eseményeket az Index is folyamatosan követi, hétfői élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok