Index Vakbarát Hírportál

Új idegenrendészeti törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

2023. november 15., szerda 11:34

A törvényjavaslat szerint többek között előírnák, hogy csak annyi vendégmunkás jöhet az országba, amennyi betöltetlen állás van, illetve minden álláshelyet először magyar munkavállalóknak kell felajánlani. A Jobbik és a Mi Hazánk korábban azzal vádolta a kormányt, hogy vendégmunkásokkal árasztják el az országot.

Új, átfogó idegenrendészeti törvényjavaslatot nyújtott be a kormány, ami szigorítaná a harmadik országokból érkező munkavállalók belépését és tartózkodását – írja a Belügyminisztérium közleményére hivatkozva az MTI.

A törvényjavaslatot – ami a parlament oldalán elérhető – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, előadója pedig Pintér Sándor belügyminiszter.

A javaslat preambulumában a módosítás mellett úgy érvelnek, arra „az újra növekvő migráció” miatt van szükség, és mivel „Magyarország a magyaroké”, ezért „a magyar munkahelyek is első helyen a magyarokat illetik meg”.

A preambulum szerint a törvényjavaslat célja, hogy szigorítsa és egyértelművé tegye a külföldi állampolgárok Magyarországon való tartózkodásának, illetve munkavállalásának jogcímeit és feltételeit – a javaslat szerint sem a munkavégzés, sem a tartózkodás nem lehet korlátlan, és nem hosszabbítható meg automatikusan.

A preambulumban azt ígérik, az új javaslattal „vendégmunkásokat Magyarországon csak a legszigorúbb szabályok mellett lehet alkalmazni”, és külföldi csak akkor végezhet Magyarországon munkát, ha annak elvégzésére magyarok nem vállalkoznak.

Ezért minden álláshely esetén először meg kell vizsgálni, hogy van-e magyar munkavállaló – ha van, akkor őt kell alkalmazni, ha nincs, csak akkor lehet vendégmunkást foglalkoztatni.

Mint írják, csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen állás van, és az ilyen, harmadik országból származó munkavállalók csak korlátozott ideig érkezhetnek.

Amellett érvelnek, hogy az ilyen helyekről származóknak a Magyarországon való tartózkodás nem alapjog, kizárólag akkor tartózkodhatnak Magyarországon, ha tartózkodásuk a magyar társadalom érdekeit szolgálja, és munkavállalásuk egyetlen magyar állampolgárt sem hoz kedvezőtlen helyzetbe.

Szerintük a törvény módosítására egyébként a növekvő migráció miatt van szükség, és mivel Magyarország szuverén állam, ezért maga határozza meg, kit enged be a területére.

A javaslat egyébként nem vonatkozna az ún. szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezőkre – azaz azokra a személyekre, akik uniós tagállam vagy az Európai Gazdasági Térségben részes más ország állampolgárai, vagy ottani állam állampolgárával azonos jogállású személyek, azzal egy háztartásban élnek, vagy eltartottjai –, valamint a menedékjoggal rendelkezőkre, rájuk külön törvény vonatkozik.

A törvényjavaslat benyújtására azután kerül sor, hogy az utóbbi időben a Jobbik és az abból kiváló Mi Hazánk is amiatt kritizálta az Orbán-kormányt, amiért Magyarországon megnőtt a vendégmunkások száma.

A Jobbik múlt héten még egy akciót is tartott a Gazdasági Minisztérium előtt, aminek falára egy „Migránsmunkás-toborzó minisztérium” molinót is fellógattak.

Rovatok