Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az öngyilkos fiú iskolájának igazgatója

2023. november 16., csütörtök 16:22

Múlt héten egy 16 éves sümegi fiú nagy valószínűséggel szándékosan a vonat elé feküdhetett, miután egy éve társai fizikálisan és verbálisan is zaklatták.

A rendőrségi nyomozás és a belső vizsgálat jelenleg is zajlik a tapolcai középiskolában, ahova Pisti járt. A környékről kerültek elő azok a felvételek, amelyek azt mutatták, hogyan bántalmazzák a 16 éves fiút a társai.

Az iskola igazgatója szerint nem bűnbakot, hanem felelősöket kell keresi, de hogy kik azok, azt a nyomozás lezártáig nem lehet megállapítani. Hangsúlyozta, hogy amint eljutottak hozzájuk a felvételek, azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. A videókon szereplő támadókat elérte a közösségi média népharagja, azóta is halálos fenyegetéseket kapnak, ezért iskolába sem járhatnak.

A napokban mentálhigiénés szakemberekkel egyfajta érzékenyítés kezdődött az intézményben, amely megrendülten áll az eset előtt. Milyen felelősség terheli a fiatalokat, és vajon milyen lelki folyamatokon megy át egy áldozat, mire meghozza ezt a szörnyű döntést? Pszichológus segítségét kértük a témában.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Rovatok