Index Vakbarát Hírportál

Változik a közlekedés a Magyarország–Montenegró-mérkőzés miatt vasárnap

2023. november 17., péntek 19:56

Közlekedési változásokra kell számítani vasárnap Budapesten, a Puskás Aréna környékén a Magyarország–Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején.

A vasárnap délután háromkor kezdődő mérkőzés előtt, már 13 órától közlekedési változásokra, lezárásra kell számítani – közölte pénteken az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért azt kérik, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg az érdeklődők.

A meccs előtt, illetve után a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.

A stadionba a Dózsa György út, illetve a Stefánia út felől lehet belépni. Az aréna gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető, utóbbi esetben az M2-es mellett az M4-es metróval is érkezhetnek a szurkolók.

Az Örs vezér tere felől érkezők az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog juthatnak a helyszínre. Az 1-es villamossal utazók a Stefánia úti kapukon (IX., X., XIII.) az Egressy út, Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapukon (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog érkezhetnek a stadionhoz.

Útlezárásokra is készülni kell

A Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út, Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.

A BKK közlése szerint vasárnap 12 és 18 óra között várhatóan lezárják a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, 14 és 17:30 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, 16:30 és 17:30 között pedig a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között.

A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út, Stefánia út megállóhelyen, a 30-as autóbusz mindkét irányba a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A 75-ös trolibusz mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor – Hungária körút útvonalon terelve közlekedik, a 77-es troli módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár majd.

Rovatok