Index Vakbarát Hírportál

Országos sztrájkkal fenyegetőznek a Volánbusznál

2023. november 17., péntek 18:05

A szerdai bértárgyalás sikertelenül zárult, és ha a MÁV–Volán december 1-ig nem tesz a 2024-es évre vonatkozó béremelési ajánlatot, akkor még az ünnepek előtt sztrájkba léphetnek a buszvezetőik – közölte Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke.

A Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CSÉT) ülésén a munkáltató MÁV–Volán nem ismerte el dolgozóik bérfejlesztési javaslatát, amit Pafféri Zoltán vezérigazgató azzal indokolt, hogy erre nincs felhatalmazása, majd megkérte a megjelent szakszervezeteket, hogy nyújtsák be írásban bérigényüket – ismertette a SZAKSZ egy Facebook-bejegyzésében.

A poszt szerint a dolgozóiakat tömörítő szakszervezetek a 2024-es évre vonatkozóan az alábbi bérköveteléssel álltak elő: 

Nagy nulla

–  így értékelte Dobi István a CSÉT-ülés eredményeit a Mérce megkeresésére. Hozzátette: a bértárgyalásokat decemberben mindig lezárják, és a béremelések január 1-től megkezdődnek. 

A kilenc közlekedési szakszervezet közül a volános dolgozókat tömörítő SZAKSZ béremelési igénye a legmagasabb, 25 százalékos, és egyelőre csak ők fontolgatják a sztrájkba lépést, ha a jövő hét péntektől induló tárgyalások december 1-ig szintén sikertelenül zárulnak. Ez esetben még az ünnepek előtt kétnapos sztrájkba lépnek – jelentette ki a Dobi István.

A többi szakszervezet véleménye szerint még kivár, a munkáltató pedig azt reméli, hogy az év végi jutalmakkal letörheti ezeket a terveket. Azzal kapcsolatban, hogy a munkavállalók félnek a retorzióktól, úgy fogalmazott: 10 500 buszvezetőt nem lehet kirúgni, három évtized alatt több sztrájkot megtartottak már.

Rovatok