Index Vakbarát Hírportál

Több százezer forint értékű elektromos kerékpárral vesztegethették meg a doktornőt

2023. november 17., péntek 10:57

A rendőrség befejezte a nyomozást egy 2021-es esetnél, ahol egy fővárosi orvost egy majdnem 800 ezer forint értékű kerékpárral vesztegettek meg a gyanú szerint. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségre.

A Budapesti Rendőr-Főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály vesztegetés elfogadása miatt folytatott nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján – írja a police.hu.

Az eddigi információk szerint az egyik fővárosi kórház szakorvosa még 2021 májusában egy körülbelül 800 ezer forint értékű elektromos kerékpárt fogadott el paraszolvenciaként. A kerékpárt két férfi fizette, akiknek hozzátartozóit a doktornő korábban kezelte, míg a vásárlást és a kapcsolattartást egy ismerőse intézte.

A három férfit és a középkorú doktornőt a fővárosi nyomozók 2021. június 17-én fogták el, utóbbinak a lakásán lefoglalták a jogtalanul elfogadott elektromos kerékpárt is. Az asszonyt vesztegetés elfogadása, a két férfit vesztegetés, míg a közvetítőt bűnsegédként elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldik meg az ügyészségre.

Rovatok