Index Vakbarát Hírportál

Legalább harmincan mentek el egy magyar fiatalember mellett, mire segítséget kapott

2023. november 18., szombat 06:03

Egy fiatal férfi a munkából hazafelé tartva lett rosszul Pakson egy parkban. Éjfél után érkezett hozzá segítség, a szemtanú elmondása szerint, csak amíg ő a helyszínen volt, legalább harmincan mentek el a férfi mellett, anélkül, hogy bárki segített volna.

November 10-én, sötétedés után haladt át Paks egyik parkján a 25 év körüli, jól öltözött férfi, mikor hirtelen rosszul lett, telefonjáért nyúlt, de az kiesett kezéből és összetört, ezért önmaga nem tudott segítséget hívni. A nyirkos időben a földön fekve elkezdett fázni, majd elvesztette eszméletét – számolt be az esetről Bulyáki Zsolt, aki nemrég költözött a városba és épp egy kabátért akart hazaugrani, mikor kevéssel éjfél után észrevette a betonon fekvő illetőt.

Azonnal odasietett hozzá, de úgy tűnik, ezzel a gondolattal egyedül volt:

egy 15 fős társaság anélkül ment el a földön fekvő férfi mellett, hogy megkérdezték volna, mi baja. 

Hozzátette: azonnal hívta a mentőket, „akik előtt le a kalappal, mert hála istennek 13 perc alatt odaértek” – fogalmazott. Mivel lámpa nem volt a közelben, a telefonja fényjelzésével segített nekik odatalálni. 

Ez a férfi kihűl, és meghal reggelre, ha nem kap segítséget. Ahogy a mentősök fogalmaztak: »Jó magyar szokás lett nem segíteni«. Ne csak magadra gondolj, mert valaki életét mentheted meg vele. Egyszer lehet, a tiéd fogják megmenteni... vagy nem...

– osztotta meg a Facebookon történetét, ami ez esetben szerencsés véget ért, mivel már a mentőautóban magához tért a férfi. 

Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) az üggyel kapcsolatban, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a helyszíni ellátás elég volt állapota stabilizálásához, kórházba sem kellett végül szállítani az illetőt.

A mentőket értesítő Zsoltnak vannak ezzel összefüggésben pozitív tapasztalatai is: már több mint ötezren osztották meg bejegyzését, amire példa nélküli módon elismerő és együttérző kommenteket kapott. Bulyáki Zsolt – lapunknak nyilatkozva – megjegyezte: megdöbbenve tapasztalta az emberek érzéketlenségét, mert a Facebook-posztjában említett 15 főn kívül még legalább egy tucat járókelő hasonlóan, segítségnyújtás nélkül haladt tovább. 

Életmentő lehet a segítségnyújtás

Az OMSZ kéri a lakosságot, hogy ha földön fekvő embert látnak, menjenek oda hozzá és próbálják felmérni a helyzetet, a személy állapotát.

Ha nem reagál a megszólításra, nem lehet felébreszteni, azonnal mentőt kell hívni és megkezdeni az elsősegélynyújtás megfelelő módszerét, amiben a mentésirányító is tanácsot tud adni a hívás során. Ha nincs légzés, haladéktalanul meg kell kezdeni az újraélesztést!

– hívta fel a figyelmet a mentőszolgálat. Hozzátették: sok esetben az is nagy segítség, ha egy ittas, bóbiskoló embert a járókelők felébresztenek és talpra segítve biztonságos helyre irányítják. A fagypont alatti hőmérsékletek, a tél közeledtével különösen fontos ez a magatartás, amivel akár életet menthetünk. 

Egy friss kutatás szerint még mindig sokan nem mernek segítséget nyújtani, ez nem csak hazánkra, az egész világra jellemző. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a nagyvárosokban inkább másokra hagyják, a kistelepüléseken jobban ismerik egymást az emberek, ezért gyakrabban közbelépnek. A többség tart attól, hogy a bajbajutottal rosszat tesz. A szakember hangsúlyozta, annál rosszabbat nem tehetünk, hogy nem cselekszünk.

Rovatok