Index Vakbarát Hírportál

Kritikus helyzetbe kerülhetnek a magyar borászatok, emelhetik az árakat

2023. november 18., szombat 11:24

Kritikus helyzetbe kerülhet a következő időszakban a borászat, ha nem emelik a borok átadási árait. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint azért is nélkülözhetetlen a lépés, mert a szőlőtermelők bevételei is jelentősen csökkennek, ha az áremelés nem következik be.

A koronavírus-járvány világszerte alapvetően írta át a bor kereskedelmi rendszerét. A járvány utáni gyors visszapattanásnak az inflációs környezet és a geopolitikai átrendeződés együttesen vetett véget. Az árak növekedésére a fogyasztók vásárlóereje csökkent, amire a kereskedelmi láncok a beszállítói árak emelésének mérsékelt befogadásával reagáltak, de a fogyasztói árak egyoldalú emelésére is volt példa – írja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

Az elmúlt két évben kiemelkedően magas az infláció, mely az ágazat minden szereplőjét érinti. Ráadásul a szőlőtermelőknek a 2023-as szokatlanul csapadékos, meleg időjárás is növelte a művelési és előállítási költségeit.

Ezt még a borszőlő felvásárlási árának emelkedése sem minden borvidéken tudta kompenzálni, mivel a termés mennyisége a legtöbb borvidéken elmaradt az előző évek átlagától.

A jelenlegi gazdasági körülmények között a szőlő- és bortermelés sok borvidéken nem gazdaságos, ami már rövid vagy középtávon a termeléssel való felhagyáshoz és a szőlőterületek kivágásához vezethet. Különösen az idős korú szőlőtermelő hegyközségi tagok kívánnak felhagyni a szőlőműveléssel

– mondta Frittmann János szőlész-borász, a HNT elnöke.

A termelői költségek csökkentésére a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség. Így egyértelműen szükséges valamennyi költségnövekedést érvényesíteni a kereskedelmi átadási árakban.

Magyarország a kiterjesztett gyártó felelősségi (EPR) rendszer bevezetése során általánydíjakon alapuló egyszerűsített bevallási rendszert vezetett be a korlátlanul újrahasznosítható üveg borospalackokra, de ennek ellenére növekednek a termelési költségek.

Az üveg borospalackokra vonatkozó DRS-díjak mértékének és az újragondolt termékregisztrációs és bevallási folyamatoknak az ismeretében lesz majd lehetőségük a borászatoknak az új rendszer valós költségeinek meghatározására.

A szakmaközi szervezet a DRS szabályozást érintő merev szakmai álláspontját részletes modellszámításokra alapozta. A Kormánnyal zajló folyamatos tárgyalások eredményeire tekintettel a HNT bizakodik abban, hogy a borászatokat közvetlenül terhelő DRS kiépítési és üzemeltetési költségekre vonatkozóan az EPR-nél magasabb díjtétel nem kerül meghatározásra

–  jegyezte meg a HNT elnöke.

Ha a borászatok nem tudják a megnövekedett költségeiket az áraikba beépíteni és a beszállítói áremelési igényeiket érvényesíteni, akkor a következő szüretben várhatóan nem lesznek képesek emelni a felvásárlási áraikat.

A szőlő-bor ágazat közel 30-35 ezer magyar vidéki család megélhetését jelenti.

A borászatok fennmaradása, jövedelmezősége nemzetgazdasági érdek, és csak úgy biztosítható, ha a borok polci árának emelkedése a borászatok és rajtuk keresztül a szőlőtermelők jövedelmezőségének növelését szolgálja.

Rovatok