Index Vakbarát Hírportál

Részegen támadt az iskola igazgatóhelyettesére egy férfi

2023. november 20., hétfő 16:46

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki ittasan erőszakosan viselkedett egy iskola igazgatóhelyettesével. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

2023 szeptemberében egy apa ittasan bement egy borsodi kistelepülésen lévő általános iskolába, és a gyermekével kapcsolatos aznapi konfliktushelyzet miatt elkezdte kiabálva szidalmazni a tanárokat – írja az ügyészség.

A férfihez odament egy szaktanár, valamint az igazgatóhelyettes nő is, majd felszólították, hogy fejezze be a veszekedést. A férfi azonban trágár kijelentéseket tett, majd az igazgatóhelyettes közölte vele, hogy rendőrt hív, de ez sem használt.

Az apa elindult kifelé az épületből, a nő viszont felszólította, hogy várja meg a rendőröket, mire a férfi közölte, senki nem mondja meg, hogy hova mehet. Ezután nagy erővel meglökte a nőt, aki ugyan kibillent az egyensúlyából, de nem esett el.

A közlemény szerint a vádlott a rendőri intézkedés alatt is végig arrogánsan viselkedett, agresszivitása miatt meg is bilincselték. Az iskola igazgatóhelyettese közfeladatot ellátó személynek minősül, így az Encsi Járási Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben, tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Rovatok