Index Vakbarát Hírportál

Jobban hisznek a magyarok a Facebooknak, mint a közmédiának

2023. november 21., kedd 10:25

Az Európai Parlament által közzétett friss Eurobarométer közvélemény-kutatás rávilágított arra, hogy Magyarországon a legkevésbé hitelesnek tartott hírforrás a közmédia. Azonban nagyon sok ember hisz a közösségimédia-posztoknak és az influenszereknek.

Európában a polgárok 48 százaléka bízik a közszolgálati televízióban és rádióban mint hírforrásban. Azonban a magyar állampolgárok esetében 25 százalék azok aránya, akik hisznek az állami médiának. Ezzel pedig a 27 vizsgált EU-tagállam közül Magyarországon a legalacsonyabb ez az arány – közölte a Népszava az Eurobarométer legfrissebb elemzése alapján.

Hátulról a második helyen Lengyelország áll a maga 26 százalékával, amit egy nagyobb ugrást követően Görögország és Málta követ egyaránt 39 százalékkal. 

A legtöbben Finnországban (71 százalék), Portugáliában (65 százalék) és Svédországban (63 százalék) tartják a közmédiát a legmegbízhatóbb hírforrásnak.

25 tagországban a közmédiát tartják a leghitelesebb hírszolgáltatónak, miközben Magyarországon a közösségi médiában követett embereket, csoportokat vagy barátokat, valamint az egyéb hírplatformokat, köztük a blogokat és podcastokat.

Az elemzők szerint ez azt mutatja, hogy a magyarok radikálisan elfordultak a hagyományos hírforrásoktól. 

Az EU-s átlagban nagyot nőtt a YouTube, valamint az egyes influenszerek szerepe. A megkérdezettek 71 százaléka elsődlegesen a televízióból tájékozódik, majd ezt az online sajtó és hírplatformok követik 42 százalékkal. A harmadik helyen a rádió és a közösségimédia-platformok állnak 37 százalékkal. Írott sajtóból csupán a válaszadók 21 százaléka tájékozódik.

Magyarországon azonban az emberek 61 százaléka is a tévéből értesül a napi eseményekről, 48 százalékuk online hírportálokból, míg a közösségimédia-platformokról 56 százalékuk. 

Magyarországon a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy van olyan téma, amelyet kerül a hírfogyasztásban, de ezt nem nevezték meg. Akik televíziós hírműsorokból tájékozódnak, leginkább az ATV híradóját nézik, őket követik nem sokkal lemaradva azok, akik az RTL hírműsorait követik, ezeket 62, illetve 56 százalék jelölte meg.

Rovatok