Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin: Az emberi jogok érvényesítéséért folyamatosan küzdeni kell

2023. november 21., kedd 21:08

Az emberi jogok érvényesítéséért folyamatosan küzdeni kell, hogy a jogsértések különböző formái ne ismétlődhessenek meg – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Budapesten azon a nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar ENSZ Társaság szervezésében jött létre az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából.

Az államfő szerint a jogvédelem tekintetében minden országnak gondolkodnia kell a saját határain belüli helyzetről is, valamint feltenni a kérdést, hogy valóban minden állampolgár számára érvényesülnek-e a legalapvetőbb emberi jogok.

A női szerepvállalásról szólva fontosnak nevezte, hogy a nők nemcsak az üzleti és a tudományos életben, hanem a közéleti-politikai fellépésükkel is segíthetnek nemcsak a figyelemfelhívásban, hanem a konfliktusok elkerülésében és megoldásában is.

A kerekasztal–beszélgetésen a magyar köztársasági elnökön kívül Nadia Murad Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, Ghada Waly, az ENSZ bécsi, valamint a Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának (UNODC) igazgatója, valamint Bogyay Katalin, a Magyar ENSZ Társaság elnöke vett részt.

Nadia Murad Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, – aki a nemi erőszak mint háborús fegyver alkalmazása elleni küzdelméért 2018-ban kapott Nobel-békedíjat – a Novák Katalinnal folytatott beszélgetésében elmondta: az embereknek az erőszakot és a jogsértéseket látva dönteniük kell arról, milyen világban szeretnének élni, majd segíteniük kell az elnyomott kisebbségeket a saját nyelvük, kultúrájuk és emberi méltóságuk megvédésében.

Novák Katalin az Iszlám Állam fogságából szabadult Nadia Muraddal folytatott beszélgetést a közösségi oldalán is megköszönte.

Ghada Waly hozzászólásában elmondta, hogy az alapvető jogok gyakorlása a világ számos pontján továbbra is akadályokba ütközik. Példaként említette, hogy adataik szerint jelenleg mintegy 2 milliárd ember él olyan háború sújtotta válságövezetekben vagy azok közelében, ahol rendszeresek a nemzetközi jogsértések, a rászoruló emberekhez pedig nem mindig jutnak el segélyszállítmányok.

Rovatok