Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor megmutatta, hogyan is néz ki a nindzsakormány

2023. november 21., kedd 18:13 | hat hónapja frissítve

Orbán Viktor a közösségi oldalán mutatta meg, hogyan is néz ki az a nindzsakormány, amelyről a Fidesz 30. tisztújító kongresszusán beszélt. A mesterséges intelligencia segítségével egészen más szerepben láthatjuk a kormány tagjait, mint eddig.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, ismét elnökké választották Orbán Viktort a Fidesz küldöttei a párt 30. tisztújító kongresszusán. A miniszterelnök a rendezvényen elmondott beszédében egy ponton azt mondta, „a mi kormányunk: nindzsakormány”.

A dobócsillagot jókor jó helyre kell hajítani, nincs második esély

– tette hozzá.

De hogy milyen is az a nindzsakormány? Azt most a miniszterelnök legújabb TikTok-videójából megtudhatjuk. A mesterséges intelligencia segítéségével ugyanis egészen új megvilágításban láthatjuk a kormány tagjait.

Nindzsaként tűnik fel maga Orbán Viktor is, őt követi Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Lázár János építési és közlekedési miniszter, és Csák János kulturális és innovációs miniszter. De megjelenik még Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is.

A videó alatt a miniszterelnök szombati beszédének egy részlete hallható, amely így hangzott:

A mi kormányunk nindzsakormány. Mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön. Mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra.

Ezt követően pedig Nagy István agrárminisztert, Varga Mihály pénzügyminisztert, Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert láthatjuk nindzsaként, akiket Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Lantos Csaba energiaügyi miniszter követ.

Végül Bóka Jánost, az európai uniós ügyekért felelős minisztert, Navracsics Tibor területfejlesztési ügyekért és uniós forrásokért felelős tárca nélküli minisztert, illetve Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert láthatjuk akciófilmbe illő nindzsaként.

A miniszterelnök legutóbb úgy robbantotta fel a TikTokot, mint Luke Skywalker a Halálcsillagot. A kormányfő akkor egy hasonló videóban a Star Wars karaktereiként mutatta meg a kormány tagjait.

(Borítókép: Orbán Viktor / Tiktok)

Rovatok