2023. november 21., kedd 17:20 | aznap frissítve
A Rheinmetall német hadipari és járműipari vállalat befektetői napján a 4iG-csoporttal való együttműködés is napirenden volt. Az előadók többek között a harctéri digitalizációról, a drónfejlesztésről, valamint a műholdakról beszéltek.
Az eseményen Jászai Gellért, a 4iG-csoport elnöke és többségi tulajdonosa, Fekete Péter, a cégcsoport vezérigazgatója, valamint Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója ismertette az együttműködés részleteit.
A Budapesti Értéktőzsde honlapjára felöltött prezentációból több cél is kiderült:
- A Rheinmetall-lal való stratégiai partnerség két fő pilléren alapszik, az egyik a „mérföldkőnek számító befektetés a 4iG számára” – 25,1 százalékos kisebbségi részesedést szerzett a Rheinmetall 2022 márciusában. A másik a közös üzletfejlesztés többek között a digitalizáció és az űrtechnológia területén.
- Regionális IT-szolgáltatások nyújtása a Rheinmetall Csoport számára, „melynek célja a globális terjeszkedés és a jövőbeni egyéb, külső ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások kialakítása”. A Rheinmetall civil autóipari szegmensének informatikai ellátásával kapcsolatos szolgáltatások akár 100 százalékos átvétele, 2028-ig terjedően.
- A gyártási folyamatok együttes digitalizációja a Rheinmetall globális gyártási láncában. Védelmi ipari gyártási folyamatokban az Ipar 4.0 innovációinak fejlesztése és bevezetése a Rheinmetall magyarországi üzemeiben, 2024-ben pilotprojektekkel indítva. Teljes körű digitalizációs szolgáltatások nyújtása a Rheinmetall összes elérhető telephelyén.
- Harctéri digitalizáció / 5G-magánhálózatok mint a modern katonai műveletek kapcsolódási rétege. Kihasználni a 4iG Csoport 5G mobil magánhálózati (MPN) képességeit dinamikus harctéri környezetekben, nagy sebességű, alacsony késleltetésű és biztonságos kapcsolatot biztosítása. Ettől akár 1 milliárd euró bevétel elérését is várják.
- Védelmi erők digitalizációja a Rheinmetall Digitális Katona-, illetve Szimulációs és Tréningrendszereinek segítségével. Fegyveres erők digitalizációja Magyarországon és egyes NATO országokban a közép- és kelet-európai régióban. Meghaladnák a 200-300 millió eurós bevételt 5 év alatt.
- Közös katonai drónképességek és drónfejlesztések elindítása; új üzletfejlesztés. A jövőbeni gyártási kapacitások kiszervezése Magyarországra.
- Műholdpiaci lehetőségek: műholdas összeköttetés és földmegfigyelési szolgáltatások nyújtása az EU és a NATO országai számára. Stratégiai fókuszként említették az európai, közép-kelet-európai jelentős piaci részesedésszerzést, 1,5-2 milliárd euró értékbeli potenciállal.
A Jászai Gellérttel készült júliusi interjúnkat itt olvashatja.