2023. november 21., kedd 08:39
Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke határozati javaslatot nyújtott be A tömeges kihűléses halálozások megelőzéséről, valamint az energiaszegénység és a lakhatási válság kezeléséről címmel.
Tordai Bence a javaslatban arról ír, hogy évről évre nő a kihűléses halálozások száma, és a Párbeszéd adatigénylései alapján „úgy tűnik, egyre nagyobb a különbség a szociális szervezetek, illetve a rendőrség által jelentett fagyhalálozási számok között” – idézi a 24.hu.
A politikus 13 pontba szedve fejtette ki, mit kellene tennie a kormánynak.
- A kihűléses halálesetekről szóló adatok gyűjtését, publikálását a közadat-nyilvánosságról szóló jogszabályoknak megfelelően szabályozni, végrehajtani.
- Biztosítani a szociális tűzifa- és biobrikettprogramok kiterjedt és akadálytalan működését az önkormányzatoknak.
- Az igények felmérése után, a rászorulók teljes körének biztosítani a tél átvészeléséhez szükséges energiahordozók megvásárlását, bevezetni a rezsiutalványt.
- Ársapka bevezetésével, az elérhetőség folyamatos biztosításával gondoskodni a palackos PB-gázt használók megfizethető energiaellátásáról.
- A vörös kód idejére elkülöníteni annyi pénzt, hogy a szociális ágazat a lehető legtöbb bajba jutott életét megmenthesse.
- Olyan pénzügyi alapot létrehozni, amely támogatja az energiaszegénységben élők önrész nélküli energetikai korszerűsítéseit.
- A szociális munkások, különös tekintettel az utcai gondozók és családsegítők bérét emelni.
- Az igények alapos felmérése után biztosítani a pénzt az éjjeli menedékhelyek állapotának, szolgáltatásaik minőségének javításához.
- A 2015-ben kivezetett lakásfenntartási támogatást vissza kellene állítani, megduplázni.
- Bővíteni a helyi önkormányzatok által nyújtható települési támogatás költségvetési forrásait.
- Bővíteni kell a bérlakásszektort szociális lakásügynökségekkel.
- A lakhatáshoz való jogot, mint a mérsékelt égövben az élethez és az emberi méltósághoz való jog biztosításának alapfeltételét, az Alaptörvény részévé tenni.
- Haladéktalanul befejezni az elhelyezés nélküli kilakoltatások gyakorlatát.