Index Vakbarát Hírportál

Egyre rosszabb állapotban vannak az utcán élő emberek, és még csak most jön a neheze

2023. november 21., kedd 10:04

Van még szabad férőhely a hajléktalanszállókon, és több intézmény igény esetén bővíteni is tud, így senkinek nem kell attól tartania, hogy fedél nélkül marad a téli hidegben. A lapunknak nyilatkozó karitatív szervezetek szerint a kihívást inkább az jelenti, hogy az utcán élő emberek egy része egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen fogad el segítséget, miközben a helyzetük rendkívül aggasztó: sokan küzdenek közülük mentális betegségekkel, de a különböző addikciók is egyre gyakoribbak köreikben.

A hajléktalanellátásban részt vevő szervezetek felkészültek arra, hogy a hideg beköszöntével el tudják látni a feladataikat – erről beszélt egy októberi sajtótájékoztatón Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta azt is: Magyarországon 240 szervezet látja el ezt a feladatot, a férőhelyek kihasználtsága országosan 78, Budapesten 77 százalékos.

Lapunk megkeresésére több szervezet megerősítette: az elmúlt hetek valóban a felkészülésről szóltak.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese, Breitner Péter az Indexnek arról beszélt: az igényfelmérést követően mindent elkövettek azért, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal vágjanak neki a télnek. Többek között élelmet, matracokat és gyógyszereket szereztek be.

A szabad férőhelyek ügyében azt mondta: a kapacitás nagyban függ attól, hogy milyen típusú szállásról beszélünk.

A BMSZKI tíz átmeneti szállást, hét éjjeli menedékhelyet, hat nappali melegedőt, utcai szolgálatokat, valamint családok átmeneti otthonait és munkásszállásokat működtet a fővárosban. Naponta hozzávetőleg 3000 hajléktalan ember veszi igénybe a szolgáltatásaikat. Az éjjeli menedékhelyeiken mintegy 300 szabad férőhely van, ez körülbelül 70 százalékos kihasználtságot jelent. A szakmai vezető szerint ekkora pufferzónára szükség is van,

KRÍZISHELYZET VAGY KOMOLY HIDEG IDEJÉN A SZABAD ÁGYAK PILLANATOK ALATT MEGTELNEK.

Ami az átmeneti szállásokat illeti: szabad helyek nincsenek, van ellenben 200 fős várólista. A bekerüléskor az utcáról jelentkezők előnyt élveznek. 

Az utca senkinek sem lehet otthona

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országszerte tizenkét városban, hatvannégy intézményben fogadja a hajléktalan embereket, ezen belül is

Intézményeik telítettsége jelenleg átlagosan 85 százalék – derült ki a lapunknak küldött tájékoztatásból, melyben kiemelték azt is: a nappali melegedők a következő időszakban meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek, és szintén meghosszabbított műszakokban várják a hajléktalan embereket a fertőtlenítő fürdető állomáson, továbbá így tesznek az egészségügyi szolgálatok, a háziorvosi rendelő, a tüdőszűrő busz és a lábadozók munkatársai is.

A karitatív szervezet évente több mint 6000 hajléktalan embert lát el, kapacitáshiány miatt senkit nem utasítanak el, ha megtelnek a szállók, ideiglenes férőhelyeket nyitnak, hitvallásuk szerint ugyanis az utca senkinek sem lehet az otthona.

A gondozószolgálat és a krízisautó szociális munkásai a legelszántabb, szabadban éjszakázó embereket is igyekeznek rávenni, hogy fogadják el a segítséget, vegyék igénybe az intézmények kínálta lehetőségeket

– fogalmaztak, majd kijelentették: a téli időszak legfontosabb feladata, hogy senki ne fagyjon meg közterületen, de ezzel párhuzamosan az újrakezdésben segítő programok is folytatódnak.

A karitatív szervezet azt kéri: a tartósan hideg időben fordítsunk fokozott figyelmet az utcán éjszakázó emberekre és a fűtetlen lakásokban élőkre.

Ha bajba jutott emberrel találkozunk, hívjuk a 112 segélyhívót vagy a diszpécserszolgálat telefonszámát, ami Budapesten a következő: 06 1 338 41 86.

Teajárat, pokrócosztás

A Magyar Vöröskereszt hét vármegyében és a fővárosban nyújt hajléktalan emberek számára különböző ellátást, szolgáltatást, leggyakrabban átmeneti szállást, éjjeli menedékhelyet, nappali melegedőt, utcai gondozószolgálatot.

A szervezet az Indexet arról tájékoztatta: a hozzájuk tartozó szállók a kisvárosokban általában teljes kapacitással működnek, Budapesten a kihasználtság 90 százalékos, míg az időszakos férőhelyek feltöltöttsége teljesen időjárásfüggő.

November 1-től, ahogy minden évben ilyenkor, idén is elkezdődött az úgynevezett téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban, ami időszakos, alacsonyküszöbű vagy küszöb nélküli férőhelybővítést jelent, megelőzve az utcai, esetleg fűtetlen lakásban történő kihűlést

– fogalmazott a szervezet lapunknak, hozzátéve, hogy ezzel párhuzamosan fokozottan ügyelnek azokra az állampolgárokra is, akik nem szeretnének szállásra menni: őket az utcai gondozószolgálatok látják el közterületeken, erdőkben, ahol teajáratot működtetnek, pokrócokat, takarókat osztanak amellett, hogy meleg ruházatot is elérhetővé tesznek számukra.

„Tartósélelmiszer-csomagjainkba igyekszünk magas tápanyagtartalmú és kalóriaértékű élelmiszereket tenni, ha módunkban áll, például C-vitaminban gazdag citromlevet, savanyúkáposzta-konzervet is beszerzünk” – tették hozzá.

Pótágy, meghosszabbított nyitvatartás

Az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten, Debrecenben és Gyulán működtet hajléktalanellátó intézményeket. Ezek közül nappali melegedő mindhárom helyszínen van, de Gyulán éjjeli menedékhelyet és átmeneti szállást is működtetnek.

A nappali melegedőkben naponta 100-150 fő ellátását tudják megszervezni, míg az átmeneti szállás, illetve az éjjeli menedékhely 30 fő fogadására alkalmas. Az eddigi viszonylagosan enyhe idő miatt férőhelygondjaik nincsenek, szükség esetén pedig pótágyakat tesznek be az intézmény folyosójára, vagy tovább tartják nyitva a nappali melegedőket.

Munkatársaik étellel, ruhával segítik a hajléktalan embereket, de az orvoshoz való eljutásban, más ügyintézésben és a tisztálkodásban is közreműködnek. Emellett télen az utcai szolgálataik is hangsúlyosabban vannak jelen, takaróval, meleg ruhával segítenek, és arra buzdítják az utcán élőket, hogy vegyenek igénybe valamilyen intézményi ellátást.

„Az utcai és kistérségi keresőszolgálataink nemcsak az utcákon, hanem a tanyavilágban vagy akár a települések peremén, sátorszerű tákolmányokban menedéket kereső, fedél nélküli embereknek is folyamatosan segítenek” – hangsúlyozta a segélyszervezet.

Tízezrek állnak kritikus időszak előtt

Noha sokan arra számítottak, hogy a koronavírus-járvány, majd az infláció hatására több lesz a hajléktalan, számuk inkább csökkent, igaz, pontos adatok nem állnak rendelkezésre.

A BMSZKI szakmai vezetője egy óvatos becslést fogalmazott meg, miszerint úgy 20-40 ezren vannak hazánkban azok, akiknek nincs otthonuk. Az átlagéletkor továbbra is 55 év körül mozog, és a nemek arányát tekintve sincs nagy változás: ugyan az elmúlt években több lett a nő, még mindig csak az összlétszám 25 százalékát teszik ki, a hajléktalanok 75 százaléka férfi.

Breitner Péter kitért arra is, hogy ugyan csökkent az utcán élők száma, az érintettek egyre rosszabb állapotban vannak. Sokan közülük komoly egészségi problémákkal, mentális betegségekkel, függőségekkel küzdenek. Nekik külön programokkal igyekeznek segíteni.

Ezeknek a »nehezen elhelyezhető« hajléktalan embereknek idén télen több különböző telephelyünkön összesen kilencven, kifejezetten alacsonyküszöbű, kisebb létszámú férőhelyet biztosítunk” – tette hozzá. 

Borítókép: Dean Purcell / Getty Images)

Rovatok