Index Vakbarát Hírportál

Nem tudnak elég vaddisznót kilőni a somogyi vadászok, bírságot is kaphatnak

2023. november 21., kedd 11:03

Egyelőre nem tudják teljesíteni az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezés miatt meghatározott kilövési számokat a vadászatra jogosultak Somogyban. Az előírt tervszámok mindössze 60 százaléka teljesült a régióban tavaly. Ha a továbbiakban sem sikerül jobb eredményeket produkálni, bírságra számíthatnak a vadászok.

A tavalyi szezon óta a terítékadatok 23 ezerről 14 ezerre csökkentek, de ez még nem elegendő; továbbra is apasztani kell az állományt, mivel az afrikai sertéspestis egyre közelebb kerül Magyarország határaihoz. Nyáron már Horvátországban is felütötte fejét a kór.

Neszményi Zsolt főispán a lábodi trófeaszemlén kijelentette, hogy azok a társaságok, amelyek nem teljesítik az éves előírt irányszámokat, bírságra számíthatnak – írta meg a Sonline.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a hírportál kérdésére elmondta, három vadászatra jogosult számíthat bírságra, ugyanakkor a hivatal elrendelte a határ mentén kilőtt valamennyi vaddisznó mintázását és ASP-vizsgálatra küldését, valamint a fokozott tetemkeresést.

A Nébih azt is elárulta, hogy Somogy vármegyében a vadászatra jogosultak az előírt tervszámok mindössze hatvan százalékát teljesítették az elmúlt vadászati évben.

Nincs elég vaddisznó

A kilövési célszámok teljesítése sokszor a terület jellegéből adódóan is nehéz. Udvaros Zoltán látrányi és bonnyai vadásztársasági elnök szerint ugyanakkor nemcsak a területi adottságok miatt van így, hanem azért is, „mert nincs annyi disznó, mint amennyit ki kellene lőniük”. Ráadásul gondok adódtak a szaporulattal az aranysakál elszaporodása miatt is – tette hozzá Udvaros Zoltán.

„Száz hektáron lehet 0,5 vaddisznó, nálunk jelenleg 2,5 ez a szám. Sajnos hiába teszünk meg mindent az állomány apasztására, ha más területekről átjönnek a disznók” – mondta a Sonline-nak Kovács Gábor, a Somogyi Hármashatár Vadásztársaság elnöke.

„Egy év alatt 124 disznót kellene kilőnünk, harminc év alatt egyszer se lőttünk ennyit egy évben. Az állomány apasztása négy éve kezdődött, akkor 122-t lőttünk, de tavaly és azelőtt 75-80-nál nem tudtunk többet. Sikeres csak akkor lehet a védekezés, ha mindenki egyformán kiveszi a részét a gyérítésből” – vélekedett Mátyás Zsolt, a Kerner Drávamenti Vadásztársaság hivatásos vadásza. 

Rovatok