Index Vakbarát Hírportál

Mellár Tamás belengette kilépését, minimálisra olvadhat a Párbeszéd frakciója

2023. november 22., szerda 14:54

Az országgyűlési képviselő az ATV Híradónak nyilatkozva árulta el: decemberben dönt majd a továbbiakról.

Kiléphet a Párbeszéd parlementi frakciójából Mellár Tamás, és függetlenként folytathatja munkáját az országgyűlési képviselő. Erről maga az érintett beszélt az ATV Híradójának. Mint Mellár elmondta: a döntést a karácsonyi parlamenti szünetben hozza majd meg. 

Mellár a felvetést azzal indokolta, hogy szerinte sok ellenzéki társa a parlamentben megélhetési politikusként ténykedik, sokan szerinte csak azért ülnek a parlamentben, mert kevés munkával sok pénzt lehet keresni.

Mellár viszont úgy látja, hogy így nem lehet dolgozni. Véleménye szerint az ellenzéknek ideje lenne belátnia, hogy összefogás nélkül nem lehet legyőzni a Fideszt. 

Amennyiben a honatya a kilépés mellett dönt, akkor a Párbeszéd frakciója a minimálisra olvadhat, hiszen most mindössze hatan alkotják a frakciót, a minimális létszám pedig öt fő.

Mellár Tamás közgazdászként lett ismert, mielőtt 2018-ban független jelöltként bejutott volna az Országgyűlésbe a baranyai 1-es választókörzetből. Még annak a ciklusnak az elején beült a Párbeszéd frakciójába, ahol azóta is politizált, ám úgy tűnik, elege lett a tétlenségből.

A Párbeszéd pártjának jelenleg rendkívül gyenge a támogatottsága még a biztos szavazók körében is, a legtöbb közvélemény-kutató cég 1-2 százalék körülire teszi a szervezetre szavazók számát, amivel biztosan nem jutnának be a parlamentbe egy most esedékes választáson. 

Rovatok