Index Vakbarát Hírportál

Bekeményítenek a szakszervezetek, újabb sztrájkköveteléseket fogalmaztak meg

2023. november 22., szerda 18:11

Megújították a sztrájkköveteléseket, és ismét tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal az érdekvédők, akik a tanárok körülményeinek javításáért küzdenek – derült ki egy, a magyar közoktatás napja alkalmából megjelent közleményből, melyet a Pedagógusok Szakszervezete juttatott el lapunknak.

Ahogyan arról már sokszor írtunk, a két nagy pedagógus-szakszervezet még 2021 októberében alakított sztrájkbizottságot, ekkor fogalmazták meg a követeléseiket is, amelyek álláspontjuk szerint azóta sem teljesültek. Az érdekvédők a magyar közoktatás napja alkalmából elérkezettnek látták az időt, hogy a követeléseket megújítsák, jelezve ezzel a kormánynak: készen állnak egy újabb tárgyalási fordulóra.

Az immár frissített követelések az alábbiak:

  1. A pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt vonják vissza!
  2. Azonnali 50 százalékos béremelést minden köznevelésben dolgozó számára!
  3. A neveléssel-oktatással lekötött munkaidő 22 óra legyen!
  4. 5 elemű bérrendszert vezessenek be!
  5. Töröljék el a teljesítményértékelési rendszert!
  6. Minden gyermekekkel töltött munkaidőt ismerjenek el tanítással lekötött munkaidőnek!
  7. Töröljék el az oktatásban dolgozók sztrájkjogát korlátozó rendelkezéseket!
  8. A kormány hozzon létre európai normáknak megfelelő érdekegyeztető tanácsot!
  9. Töröljék el a szakszervezetek működését és jogait korlátozó rendelkezéseket, így a reprezentativitásra vonatkozó szabályokat, és vonják vissza a szakszervezeti tagdíjak munkáltató által történő átutalását tiltó rendelkezéseket is.
  10. Legyen egységes Oktatási Minisztérium!

Ami a szakképzést illeti: a Kulturális és Innovációs Minisztériummal folytatandó szakmai-érdekvédelmi tárgyalásokon a PSZ kiáll a szakképzési törvény módosításának szükségessége mellett. Szorgalmazza például az éves munkaidőkeret és a havi 16 órás ingyenes helyettesítés eltörlését, valamint a túlórák havonkénti kifizetését. A bérek ügyében a szakképzés oktatóinak és egyéb dolgozóinak azonnali, minimum 50 százalékos emelést tartanak indokoltnak.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok