Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: A Fidesz annyira gyáva, hogy maguk előtt tologatják a zsebnácijaikat

2023. november 24., péntek 16:34

Karácsony Gergely szerint a Fidesz javaslata a listás választási rendszer visszaállítása Budapesten, de „annyira gyávák, hogy maguk előtt tologatják a zsebnácijaikat”, a Mi Hazánk Mozgalmat. A főpolgármester arról is beszélt, hogy miért állapodott meg a DK-val.

Karácsony Gergely főpolgármester a Telexnek adott interjújában azt mondta, szerinte a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott javaslata – amely visszaállítaná a listát választási rendszert Budapesten – valójában a Fidesztől származik.

A politikus szerint „arra megy ki a játék”, hogy eltöröljék a közvetlen főpolgármester-választást.

Karácsony Gergely az interjúban azt is elmondta, hogy

Karácsony Gergely főpolgármester júliusban az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának vendége volt, ahol többek között arról beszélt, hogy szerinte jogilag rendben van a 99 Mozgalom és kampányának finanszírozása. Orbán Viktor pedig elmondása szerint olyan, mint egy „narcisztikus erőszaktevő”.

A műsorban a főpolgármester azokról a kormányzati döntésekről is beszélt, amelyek a fővárosnak juttatott bevételeket csökkentették. Szerinte azok összességében nagyobb összeget tesznek ki, mint a Tarlós Istvánéktól megörökölt  200 milliárd forintos többlet.

Rovatok