Index Vakbarát Hírportál

Meglepő: egyre kevesebb településen van dohánybolt

2023. november 24., péntek 06:34

Idén tovább csökkent a dohányboltok száma Magyarországon, és akadnak olyan települések is, ahol már egyetlen trafik sem található. Lázár János javaslata azonban fordulatot hozhat az ügyben.

Az elmúlt években drasztikusan csökkent a dohányboltok száma itthon, amit a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának adatbázisa is megerősít. 2014-ben még 6355 dohánybolt működött Magyarországon, ez a szám mára 5697-re csökkent.

Csupán 2022 óta is 49-cel csökkent a működtetett dohányboltok száma, amit a 24.hu azzal indokolt, hogy az adott településeken nem volt nyereséges trafikot üzemeltetni, tekintve, hogy leginkább községekről vagy egyéb alacsony lélekszámú településről volt szó.

Emellett számításba jöhet az egészségügyi okokból történő leszokás, valamint a jelenlegi inflációs helyzet adta áremelkedések következménye is lehet az, hogy többen lemondanak káros szenvedélyükről. 

Lázár János fordulatot hozhat

Mint korábban írtunk róla, az építési és közlekedési miniszter szorgalmazta, hogy a legalább négyezer munkavállaló elszállásolására alkalmas létesítményekben is lehessen dohánybolt, ami eddig nem volt engedélyezett. 

Mindemellett a miniszter szigorítaná a kiskorúaknak dohányterméket eladó boltosok büntetését. Az első vétség esetén legalább egymillió forint a büntetés, utána minden újabb eset után legalább az előző 150 százaléka, de legfeljebb 10 millió forint. Ráadásul nem pályázhat új trafikengedélyért olyan, aki a megelőző tíz évben bizonyítottan kiskorúaknak adott el dohányterméket.

Rovatok