Sorra zárnak be országszerte a különböző vendéglátóegységek. Több vállalkozó is elmondta: nem érzik anyagi biztonságban magukat. leginkább a drasztikus energiaárak növekedése miatt.
A KSH statisztikái szerint naponta öt étterem vagy kávézó húzza le a rolót véglegesen. Egy gasztronómiai szakértő elmondása szerint ez azért lehetséges, mert nagyrészt kicsi, biztonságos háttér nélküli családi vállalkozásokról van szó nagy többségben – számolt be az ATV Híradó.
A szakértő hozzátette: azon vállalkozások, amelyek átgondolt stratégiával rendelkeznek, nem valószínű, hogy a bezárás mellett kénytelenek dönteni.
Szintén az ATV híradójának nyilatkozva egy debreceni cukrász, Gara Gyula arra panaszkodott, hogy egyre inkább fontolóra kell vennie üzlete bezárását.
A cukrász 1988-ban nyitotta meg vállalkozását, azonban elmondása szerint még sosem volt ilyen nehéz helyzetben sem ő, sem a szakma.
Dobó Ferenc – akinek cége több száz üzletnek szállít kávét és egyéb termékeket – , szintén arra panaszkodott, hogy drasztikusan megváltozott a piac.
Elmondása szerint manapság már csak a jól megtervezett vállalkozások maradhatnak életben − itt több különböző fővárosi prémiumhelyre is utalt − és kiemelte, „az álom ma már nem elég a túléléshez”.
Nagyságrendileg 500 vendéglátó egységgel vagyunk valamilyen kapcsolatban, és nemcsak az elmúlt 6 hónapban, tehát ha kitágítjuk ezt az idősávot az elmúlt 12 hónapra, akkor azt lehet mondani, hogy a mi becslésünk vagy a mi információnk szerint legalább a 25 százaléka ezeknek valamilyen bezárási eseményen esett át
− fogalmazott a szakértő.