Az ellenzéki párt is csatlakozik az Egységes Diákfront és az aHang bojkottjához, amely során legalább egymillió üres kérdőív összegyűjtésével kívánják megmutatni a kormánynak, hogy a magyar emberek elutasítják a „kormány propagandacéljait” – közölték közleményükben.
Az MSZP szerint a héten kézbesített nemzeti konzultációs kérdőív a kormány választási kampányának részét képezi, amit ismét közpénzből finanszíroznak. Az ellenzéki párt úgy véli, hogy a kérdéssor manipulatív, miközben a valós problémákról nem lehet népszavazást tartani, ami inkább tükrözné a társadalom többségének álláspontját – mutattak rá közleményükben.
Álláspontjuk szerint a beérkezett válaszok összesítését is a kormány végzi, ezért ellenőrizhetetlen a valós eredmény.
Kiemelik: maguk is manipulatívnak vélhetik a kérdéssort, mivel az Országgyűlés már idén december 12-ig döntést hoz az aktuális ügyekben, miközben a válaszok visszaküldését január 10-ig várják.
Hasonló a helyzet a rezsicsökkentéssel is, hiszen a kormány már megállapodott az unióval annak átalakításáról
– teszik hozzá. A pártirodáikon várják azoktól a kitöltetlen kérdéssorokat, akik egyetértenek azzal, hogy inkább az oktatás ügyével, illetve valós problémák megoldásával kellene foglalkozni.
Az aHang és az Egységes Diákfront pedig december 4-én nyit meg országszerte leadópontokat a nemzeti konzultáció bojkottjaként, ezért kérik az embereket, hogy juttassák el hozzájuk inkább, mintsem kidobják azokat. Aki még nem olvasta volna a kérdéssort, korábbi cikkünkben részleteztük annak pontos tartalmát.