Index Vakbarát Hírportál

Hamis vád miatt újabb ítélet született a lúgos orvos ügyében

2023. november 27., hétfő 13:52

Két év és négy hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék L. Arszlánt, amiért hamis vádat tett a lúgos orvosként ismert Bene Krisztián bántalmazási ügyében. A vádlott állította, hogy nem a férfi, hanem az áldozat, Renner Erika jelenlegi párja rendelte meg a brutális leszámolást.

A vád szerint a vádlott 2017 májusában a „lúgos támadásként” ismert büntetőügyben védőként eljáró ügyvéd részére olyan valótlan tartalmú nyilatkozatot juttatott el, amelyben azt állította, hogy 2012. augusztus 2. előtt – a bv. intézetbe történő bevonulását megelőzően – egy számára akkor még ismeretlen személy egy III. kerületi buszvégállomáson azzal akarta megbízni, hogy öntsön maró folyadékot egy fotón megmutatott nő arcára vagy nemi szervére. A vádlott szerint a fényképen szereplő nő a „lúgos támadás” sértettje volt, míg a híradásokból a sértett kísérőjeként megismert férfi pedig a megbízó. A valóságban azonban a sértett és kísérője csak azt követően ismerkedtek meg, hogy a vádlott 2012. augusztus 2-án bevonulta bv. intézetbe, a férfi nem találkozott a vádlottal az általa állított időben és helyen, valamint nem bízta meg a fenti cselekmény elkövetésével sem. 

A HVG tudósítása szerint az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezést nyújtott be. 

A lúgos támadás

Amint az ismertté vált, Renner Erikát 2013-ban támadta meg brutálisan volt barátja, Bene Krisztián, s maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét, valamint annak környékét. A férfit jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték. Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, hét évvel a bántalmazás után a kártérítési perben a bíró azt kérte, hogy Renner Erika újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. Ezek azt állapították meg, hogy többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát.

Azok funkciója károsodott, a kielégítő nemi élet ebben a helyzetben pedig nem lehetséges

– írták. A jogerős ítélet indoklása szerint Bene Krisztián Renner Erikát „a nőiségében alázta meg, és fájdalmas sérüléseket okozott”, aminek következtében a nő „alapvető életfunkcióiban és mindennapos élettevékenységeiben” most is korlátozott.

Soha nem lesz képes teljes értékű életet élni, pszichés állapotromlása olyan mértékű, ami további gyógyszeres és pszichoterápiás kezelését teszi szükségessé

– közölték. Az elsőfokú bíróság döntésével egyetértve kiemelték, hogy a pénzbeli kártérítés meghatározásakor a károsult egyedi körülményeit és az őt ért hátrányokat összességében kell figyelembe venni.

Bene Krisztiánt 2018-ban ítélték jogerősen 11 év szabadságvesztésre, 2020 novemberében határoztak a kártérítésről első fokon. A lúgos orvosként elhíresült bestiális támadó 2016 óta folyamatosan és módszeresen szabadult meg a vagyonától, nehogy kártérítést kelljen fizetnie áldozatának.

Az ítélet jogerőre emelkedett, és Bene Krisztián jövő év elején várhatóan már szabadulhat.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok